Nagyvilág

Trump: Nagyszerű lesz

Donald Trump leendő amerikai elnök az ohiói Cincinnatiban tartott nagygyűlésen ismét azt ígérte: Amerika mindenek előtt. A közel egy hónapja rendezett választáson győzedelmeskedő elnök “köszönő körútra” indult csütörtökön: az úgynevezett rozsdaövezetbe, vagyis a gazdasági nehézségekkel küszködő ipari államokba látogat, s csütörtökön Indianapolis után este az ohiói Cincinnati sportarénájában tartott nagygyűlést.

Mégis győztünk

A Cincinnati sportstadionjában összegyűlteknek is megköszönte a győzelmet, majd tett néhány megjegyzést politikai ellenfeleire, ahogyan a Politico fogalmazott: “sót szórt riválisai sebeire”.

Nagyon jól szórakoztunk a Hillaryval folytatott küzdelemben, ugyebár?, kérdezte elnökjelölti vetélytársára, Hillary Clintonra utalva.

Odaszúrt az ohiói kormányzónak, John Kasichnek is, aki bár republikánus, de nem támogatta Trumpot és nem is rá szavazott az elnökválasztáson. “Nem sok segítséget kaptunk itt a vezető republikánusoktól, de végül is nem számítottak” – mondta, és nem mulasztotta el közölni azt is, hogy Kasich a győzelem után telefonon gratulált neki.

Ismét kárhoztatta a médiát, amely szerinte “tisztességtelen volt” vele szemben.

Nem volt médiánk, és mégis győztünk, földcsuszamlásszerű győzelmet arattunk.

A megválasztott elnök a csaknem egyórás beszédben megismételte a választási kampányban és azóta is hangoztatott hitvallását: Amerika mindenek előtt. “Nincsen globális himnusz, nincsen globális pénz, nincsen globális állampolgársági igazolvány, mi egyetlen zászlóra esküszünk fel, és ez az amerikai zászló”, mondta. Majd hozzátette: “a globalizáció csodálatos dolog, de mi itt és most a mi nemzeti közösségünkre akarunk összpontosítani. Mostantól fogva Amerika lesz az első.”

Nagyszerű lesz

Fontosnak tartotta egyúttal leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államok békességben és harmóniában akar együtt élni minden más nemzettel. Kifejtette: “az első ok, amiért itt vagyok, hogy azt mondjam, köszönöm Ohio. A második pedig az, hogy megvitassuk, hogyan tegyük ismét naggyá Amerikát”.

Emlékeztetett az indianapolisi sikeres megállapodásra, amelynek értelmében az egyik cég nem telepít át 11 000 munkahelyet Mexikóba, hanem Indianapolisban marad, s kifejtette, hogy hasonló megállapodásokat Amerika-szerte ki lehet alkudni, az indianapolisi modellt másutt is megvalósítja majd. Ismét adócsökkentést ígért a középosztálynak, továbbá a gazdasági szabályozók lazítását a vállalkozóknak.

“Nagyszerű kormányunk lesz”, mondta, és utalt mindjárt azokra a kritikákra, melyek szerint a leendő kormányba máris milliomosakat és milliárdosokat választott. “Tudják, hogyan kell pénzt csinálni”, szögezte le, és hangsúlyozta, hogy ez a képesség kifejezetten hasznos lehet a kormányzati munkában.

Fogalmunk sincs, kik ők

Kitért az ohiói egyetem columbusi kampuszán a hét elején elkövetett késeléses merényletre is – amelyet egy szomáliai hallgató hajtott végre -, és a támadásért ismét az Egyesült Államokba beengedett menekülteket és a politikusokat okolta.

Vannak fenyegetések, amelyeket a mi buta politikusaink teremtettek bután, a menekültprogramjaikkal.

Megismételte, hogy a további támadások megelőzésére és az amerikaiak biztonságának megőrzése végett felfüggeszti a bevándorlást azokból a térségekből, ahonnan nem lehet biztonsággal ellenőrizni az érkezőket. “A Közel-Kelet térségeiből áradnak be az emberek, s nekünk fogalmunk sincs, hogy kik ők, honnan jönnek, mit gondolnak, ezt le fogjuk állítani” – szögezte le. Utalt arra is hogy az Egyesült Államok az elmúlt években hatezer milliárd dollárt költött el a Közel-Keleten, “de ebben változás lesz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik