Élő Külföld

Farage sok szerencsét kívánt Trumpnak

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 11. 09. 10:40

Sok szerencsét kívánt Donald Trumpnak Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának vezetője. Szerinte a 2016-os év a Brexit után még egy politikai forradalmat hozott.

Az uniós kilépés mellett kampányoló párt vezetője szerint Trump egy bátor választási kampányt vezetett. Farage korábban még beszédet is mondott a milliárdos elnökjelölt egyik gyűlésén, azt jósolva, hogy Trump ugyanabból az elégedetlenségből profitálhat, ami a brit szavazókat a Brexit mellé állította. Sőt, még arról is beszélt, hogy szívesen vállalna valamilyen tisztséget Trump kormányában, örömmel lenne például európai uniós nagykövet.

Farage ugyan a Brexit-népszavazás után lemondott pártelnöki tisztségéről, mondván, elvégezte feladatát, de október elején ideiglenesen visszatért a UKIP élére, mert utódja, Diane James mindössze néhány nap után lemondott a párt vezetéséről. (MTI)

Kommentek

Budapest, 2017. március 16.
Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje (b) és Molnár Gyula, a párt elnöke a Kispesti Centrum Áruház parkolójában tartott sajtótájékoztatójukon 2017. március 16-án. Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.