Nagyvilág

2016 olyan, mint 1979 volt, és most évekre eldőlt a világ sorsa

Vannak olyan évek, amelyek alatt események gyors sorozata hosszú évtizedekre határozza meg, milyen irányba halad majd a világ.

Lehet, hogy 2016 is ilyen, mindent megváltoztató évként marad meg a történelemben.

1979 biztosan ilyen év volt. Rövid idő alatt olyan változások indultak el a világ nagy részén, amelyek szinte mindent átalakítottak. És ahogy valószínűleg 2016, úgy 1979 is a konzervatív fordulat éve volt.

Nézzük meg, mi történt egy év alatt (nem sorrendben):

  • Afganisztánt megszállták a szovjetek. Ennek több jelentősége is van. A legfontosabb az, hogy az amerikaiak ekkor kezdték el felfegyverezni és támogatni a szovjetek ellen harcoló afgán törzseket. Ezek a törzsek pedig, sőt, igazából nem is törzsek, hanem bűnszervezetek, később még komolyabb bűnszervezetek lettek, évtizedekig dominálva Afganisztán bel- és külharcait.
  • Szaúd-Arábiában fegyveres iszlamisták elfoglalták az iszlám világ egyik legszentebb helyét, a mekkai nagymecsetet. A Szaúd-család bukását követelték, közölve, hogy a rejtőzködő imám megérkezett, a vezetőjük képében. Az olajnak köszönhetően a mélyszegénységből a szupergazdagságig egészen hirtelen felkapaszkodó királyságban kiderült, hogy még a szélsőséges vahhabita Szaúd-családnál is vannak szélsőségesebb muszlimok. Innen kezdődött Szaúd-Arábia útja a legdurvább szektariánus szélsőségek felé, amivel máig a Közel-Kelet meghatározó állama tud lenni.
  • Iránból elmenekül a sah, és elkezdődik az iszlám forradalom. Mohamed Reza Pahlavi mögött az uralkodása közben ott állt az Egyesült Államok. A hatalmat az iszlamista, Amerika-ellenes Ruhollah Khomeini ajatollah veszi át. Ez azért fontos, mert Irán ezután nőtt ki igazán fontos erővé a Közel-Keleten, és kezdte el ellensúlyozni a szomszédos, akkor még szunnita vezetésű Irakot.
  • De nem ez volt az egyetlen esemény Iránban, ami nagy hatással volt a következő pár évtizedre. Novemberben egy csapatnyi fegyveres elfoglalja a teheráni amerikai nagykövetséget, és túszul ejt egy rakás amerikait, amit azzal indokolnak, hogy Amerika nem adta ki Iránnak a sahot. A túszdráma sokáig tart, és az amerikaiak egy tragikus mentőakcióval próbálják feloldani a helyzetet. Iszonyatosan rosszul sikerül. A túszmentésre odaküldött helikopterek meghibásodtak a sivatagi körülményektől és még balesetet is szenvedtek. Nyolcan haltak meg, az akciót lefújták. Sokan ennek tulajdonítják, hogy Jimmy Carter elvesztette a választást a megerősödő Ronald Reagannal szemben. Reagannal pedig gyökeresen átalakult az amerikai jobboldal, aminek a nyomait még mindig érzékeljük.
  • És akkor ott van még Margaret Thatcher, aki 1979-ben került hatalomra. Az új konzervativizmusnak kevés nagyobb és ikonikusabb alakja van Thatchernél, akiről sokan azt gondolják, hogy megmentette Nagy-Britanniát az összeomlástól. De a szakszervezetek szétverésének, a szociális védőháló felszámolásának és a nagymértékű privatizációnak évtizedes viszonylatban nagyon komoly hatásai lettek, főleg a vidéki Nagy-Britanniában. Sokan egészen a Brexitig vezetik el a thatcherizmus hatásait.

Ezek az események egészen máig folyamatosan meghatározták a világpolitikát. A világ sokkal konzervatívabb lett, hiszen – ahogy láthatjuk, – minden nagy változás a konzervativizmus felé tolta a politikát. Az a furcsa az egészben, hogy úgy tudott a világpolitika jobbra tolódni, hogy közben folyamatosan haladt az egyre több szabadságjog és az egyre nagyobb nyitottság felé.

És akkor nézzük meg, mi történt eddig 2016-ban.

  • Brexit. A dühös középosztály vezetésével Nagy-Britannia úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból. A döntés racionálisan nézve öncsonkítás, ami évtizedekre tönkreteszi majd Nagy-Britanniát. Hatalmas sokk-ként érte a világot.
  • Falakat húztunk. A további események egy része 2015 és 2016 fordulóján történt. A menekültválság további durvulása és az, hogy az Európai Unió képtelen volt egységesen fellépni és választ adni a problémára oda vezetett, hogy a populista európai politikusok magukhoz ragadták a megoldást és elkezdtek falakat húzni és bezárkózni.
  • Trump. Hát, ezt még értékelni kell. Annyi biztos, hogy Trump győzelme az eddigieknél is komolyabb populista fordulat lehet a világban. Ebből vagy az következik, hogy a dühös középosztály populizmusa ütközik a valósággal és kiderül, hogy a valóság erősebb, vagy az, hogy Trump sikerét látva egyre többen próbálják majd meg utánozni. Az biztos, hogy jó ideig Donald Trump lesz a világpolitika legfontosabb karaktere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik