Nagyvilág

A Tesla atyja ugyanarról beszél, mint amiről egy kicsi magyar párt

Elon Musk, a Tesla első embere, ami két év után lett újra nyereséges, a CNBC nevű amerikai televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a számítástechnika, a mesterséges intelligencia, valamint a robotika fejlődése jelentősen csökkenteni fogják a munkaórák számát, ezért a kormányoknak az alapjövedelem bevezetésével kell majd reagálniuk a munka új világára.

Musk szerint az alapjövedelem bevezetése és a munka új világa, alkalmas lenne arra is, hogy az embereknek végre legyen idejük az érdeklődési körüknek megfelelő, komplexebb dolgokkal foglalkozni.

Magyarországon a Párbeszéd az alapjövedelem élharcosa.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik