Nagyvilág

A volt grúz elnökre börtöncella vár hazájában

Grúzia menekültügyi minisztere biztos benne, hogy az ország egykori elnöke előbb-utóbb hazatér, ám akkor az első útja egyenesen a börtönbe fog vezetni.

Az ukrajnai Odessza megye közigazgatási elnökét a saját hazájában már egy előkészített cella várja, amennyiben úgy döntene, hogy hazaállít – közölte Szozar Szubari, a grúz menekültügyi tárca vezetője. Michael Szaakasvilit Grúziában többek között az elnöksége idején elkövetett sikkasztással, és az állami vagyon elherdálásával vádolják.

A volt államfő a számára katasztrofális bukással végződött 2013-as grúziai elnökválasztás eredményhirdetését követően

előbb az Egyesült Államokba menekült, majd ukrán állampolgárságot szerezve a kijevi politikai élet sűrűjébe vetette magát.

Sőt Arszenyij Jacenyuk lemondását követően sokan benne látták Ukrajna jövendő miniszterelnökét is.

Szaakasvili nagy reményekkel állította hadrendbe a saját pártját az idei hazai parlamenti választásokon, ám az Egységes Nemzeti Mozgalom csupán 27 százalékot szerzett, alulmaradva a voksok közel felét besöprő kormányzó párttal, a Grúz Álommal szemben.

A RIA Novosztyi emlékeztet rá, hogy a jelenlegi odesszai kormányzónak jelenleg is mintegy tucatnyi egykori híve, többek között kormányának volt miniszterelnöke, védelmi minisztere, valamint Tbiliszi egykori polgármestere várja előzetes letartóztatásban a grúz bíróság ítéletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik