Nagyvilág

Grúzia: nagy fölénnyel vezet a kormánypárt

A 2012 óta hatalmon lévő Grúziai Álom, amely szorosabb kapcsolatokat igyekezett kiépíteni a Nyugattal és javítani Tbiliszi viszonyán Oroszországgal, a voksok 49 százalékát szerezte meg, míg az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom, amely ugyancsak nyugatbarát politikát folytat, a szavazatok 26 százalékát kapta a grúz választási bizottság szerint.

Az ország 150 fős törvényhozásában 77 helyet pártlistákról, 73-at pedig egyéni választókerületekben osztanak szét. Előzetes adatok szerint az egyéni választókerületekből több mint 50-ben második fordulóra is szükség lesz, mivel a jelöltek egyike sem érte el a megválasztásához szükséges több mint 50 százalékos szavazati arányt.

Grúziában 5 százalékos a parlamenti küszöb, a törvényhozást négy évre választják.Huszonöt párt, illetve politikai csoport versengett a 77 pártlistás képviselői mandátumért, míg az egyéni választókerületekben több mint 800 jelölt indult. A szombati első exit poll felmérések is a kormánypárt győzelmét jelezték előre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik