Nagyvilág

Meghalt Ruanda utolsó királya

A Jean-Baptiste Ndahindurwa néven született V. Kigeli király 1959-ben került hatalomra. Uralkodása csak 1961-ig tartott, az országban ekkor eltörölték a királyságot, őt pedig száműzték.

V. Kigeli az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahol jótékonysági munkát végzett a ruandai menekültek és árvák védelméért.

Ő volt az utolsó királya a tuszi népcsoportnak, amely éveken át uralkodott az országban, mígnem a korábbi gyarmatosító hatalom Belgium segítségével a hutuk puccsot követtek el.

Emlékezhetünk rá, tavaly Kósa Lajos zavarodott bele teljesen a tuszukhutik kérdésébe a geopolitikai konfliktusokat taglaló elemzése közben.

Ruandában 1961-ben kiáltották ki a köztársaságot, melynek első elnöke a hutu Dominique Mbonyumutwa volt. A ’60-as években tuszuk tízezreit száműztek, köztük V. Kigelit is.

1994-ig a három évtizeden át tartó tömegmészárlásokban 800 ezer tuszu vesztette életét az országban. V. Kigeli halálig hitte, hogy egyszer újra felülhet Ruanda trónjára.

(BBC)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik