Nagyvilág

Erdogannak esze ágában sincs távozni Irakból

Szerinte az iraki kormánynak azzal kellene foglalkoznia, hogy miért hagyták előretörni az Iszlám Államot.

Irak nem lesz képes egymaga felszabadítani Moszul városát az Iszlám Állam megszállása alól – mondta Recep Tayyip Erdogan, aki szerint azért állomásozik a közelben a török haderő, hogy biztosítsa Törökország védelmét a támadásoktól. Az iraki központi kormány nehezményezi, hogy a törökök önhatalmúlag vannak jelen az ország területén.

A török államfő azt mondta, az iraki kormánynak a saját dolgával kellene foglalkozni. „Miért hagyták, hogy a Dáes behatoljon Irakba, miért hagyták, hogy a Dáes elfoglalja Moszult? Amikor majdnem Bagdadig jutottak, hol volt az iraki kormány?” – tette fel a kérdést beszédében.

Törökország attól tart, hogy az iraki hadsereggel szövetséges síita milíciák részvétele a Moszul ellen tervezett támadásban újabb menekülthullámot vált ki. A török katonák szunnita muszlimok és kurd pesmergák kiképzésében vesznek részt Irakban, az a céljuk, hogy őket is bevonják Moszul visszafoglalásába. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik