Nagyvilág

Százmilliókat fizethetnek a coloradói mozis mészárlás áldozatai a mozinak

Több százmillió forintnak megfelelő összeget fizethetnek az 2012-es coloradói mozis mészárlás túlélői a Cinemark moziüzemeltető cégnek, miután elveszítették a vállalat ellen indított pert – jelentette az amerikai sajtó. A felperesek szerint a cég nem megfelelő biztonsági intézkedései miatt tudott James Holden 12 embert megölni és több mint 70-et megsebesíteni az Aurora városában lévő moziban történt lövöldözésben. A Cinemark szerint azonban a mészárlás olyan előre nem látható eset volt, amire nem lehetett felkészülni. Végül a cég érvelése nyert

A cég ellen két polgári pert is indítottak a mészárlás túlélői, valamint a halálos áldozatok rokonai: egyet a coloradói állami bíróságon, egyet pedig egy szövetségi bíróságon. Az első ítélet az állami bíróságon született, ahol az esküdtszék felmentette a Cinamarkot, és azt követően a szövetségi bíró is cég javára döntött.

Ezután a cég a helyi törvényekre hivatkozva a perköltségek megfizetését kezdte el követelni az őt beperlő emberektől, ami csak az állami bíróság előtt zajlott per esetén majdnem 700 ezer dollár (kétszázmillió forint). A szövetségi per költségeit még számolta ki a Cinemark, de a Los Angeles Times cikke szerint az még nagyobb összeg lehet.

A Denver Post csütörtöki cikke szerint a Cinemark már csak négy túlélőtől követeli a perköltségek megfizetését, miután a többi 23 felperes peren kívüli megegyezést kötött a moziüzemeltetővel. Akik belementek a megegyezésbe, vállalták, hogy nem fellebbeznek az ítélet ellen, cserébe a cég vállalta, hogy nem követelik tőlük a perköltségek kifizetését, ami a coloradói jogszabályok értelmében meg kellene kapniuk.

A szövetségi bíróságon, ahol 42-en indítottak per a Cinemark ellen, hasonló a helyzet. Abban az ügyben még az ítélethozatal előtt majdnem sikerült megegyezniük a feleknek, miután egyértelművé vált, hogy a bíró a cégnek fog igazat adni. A vállalat 150 ezer dollárt ajánlott fel a felpereseknek, de végül egy nő – aki a lövöldözésben lebénult és meg nem született gyermekét is elvesztette – nemet mondott az ajánlatra, és 14-en csatlakoztak hozzá. A többiek inkább kiszálltak a perből, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy fizetniük kell.

Végül csak négyen maradtak, akik fellebbeztek a szövetségi bíró döntése ellen. Tőlük a cég továbbra is követeli a perköltségek megtérítését. Azt egyelőre  nem lehet tudni, hogy mennyi pénzről lehet szó, mert a Cinemark még nem számolta ki a pontos összeget. A Times cikke szerint az összeg „jóval nagyobb lehet”, mint a 700 ezer dolláros állami per költsége, és még tovább nőhet, ha tényleg eljut a fellebbviteli bíróságra az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik