Nagyvilág

20 ezren voltak a prágai melegfelvonuláson

melegfelvonulas-ukrajnaban(2)(430x286).jpg (melegfelvonulás, )
melegfelvonulas-ukrajnaban(2)(430x286).jpg (melegfelvonulás, )

A Prague Pride fesztivált az idén már hatodik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett a korábbi két évhez hasonlóan Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent. A melegekkel együtt vonult többek között Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter és Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere is.

Az LMBT közösség tagjai és támogatói délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben tíz kocsival az élen a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A kocsik egyikét az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, egy másikat pedig az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet készítette.

Az idei Prague Pride legnevesebb külföldi vendége Omar Sharif, a híres egyiptomi színész unokája volt, aki miután nyíltan vállalta másságát, el kellett menekülnie hazájából.  

A rendőrség mintegy 15 ezerre, a szervezők 20-25 ezerre becsülték a résztvevők számát. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

Rendzavarás délutánig nem volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik