Élet-Stílus

Különös divat indult a londoni melegfelvonuláson

Múlt szombaton rengeteg szivárványos zászló, színes jelmezek és hatalmas műpéniszek között tartották meg a londani Pride-ot, vagyis a melegfelvonulást. A brit főváros utcáira ezerszámra csődültek ki az emberek, mindenki a szabadságot és az elfogadást ünnepelte. A helyszínről írt beszámolók szerint a hangulat remek volt, mindenki nagyon jól érezte magát, a tömeg hatalmasat bulizott. Az esemény mindenféle rendbontás vagy atrocitás nélkül zajlott le.

Hiába volt a jelmezek és zászlók garmadája, az igazi show-t mégsem a vonulók szolgáltatták, hanem a helyszínt biztosító rendőrök, akik között valami érdekes járvány indult el. Már ha az eljegyzéshullámot járványnak lehet nevezni. A buli egyik pillanatában mindenki ledöbbent, mikor az egyenruhában lévő járőr a korláthoz lépett és letérdelt az egyik férfi elé, majd előkapott egy kis dobozt.

De az igazi meglepetés még csak ezután érkezett, ugyanis egy másik rendőr, hasonlóan a társához, szintén megkérte a párja kezét, aki történetesen mellette állt, mivel ő maga is rendőrként biztosította a helyszínt.

Mindkét eljegyzést hatalmas tapsvihar követte, a felvonulás valósággal felrobbant. A Pride-ot biztosító LGBTQ MET Rendőrszerv vezetője elmondta, hogy hosszú munka eredménye lett az, hogy sokkal elfogadóbbak az LGBTQ-emberekkel kapcsolatban.

Konbini

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.