Bari, 2016. július 12.
Az olasz tûzoltóság által közreadott légi felvétel egy vonatbalesetrõl a dél-olaszországi Bari közelében 2016. július 12-én, miután két személyszállító vonat összeütközött a Ruvo di Puglia és Corato közötti vonalon. A szerencsétlenségben legkevesebb tíz ember életét vesztette, több tucatnyian megsérültek. (MTI/EPA/Olasz tûzoltóság)
Külföld

Olasz vonatbaleset: már 27 halott

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 07. 13. 05:46

Legalább 27 ember halt meg a dél-olaszországi Bari város közelében kedden történt frontális vonatütközésben, közölte az éjjel a pugliai régió egészségügyi intézményhálózatának egy szóvivője, aki szerint a mentők az áldozatok számának további emelkedésétől tartanak.

A sérültek száma mintegy ötven.

A szóvivő elmondása szerint a mentők még mindig azon dolgoznak, hogy kiszabadítsák a roncsok közé beszorult esetleges további utasokat.

Egész éjjel dolgozni fogunk, hogy megbizonyosodjunk róla, vannak-e még ott további emberek, erősítette meg Giancarlo Conticchio, a vasúti rendőrség egyik tagja.

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos szakaszán rohant egymásba. A vasúti rendőrség szerint egyelőre nem világos, hogy a szerencsétlenséget emberi vagy műszaki hiba okozta.

A nem sokkal kedd dél előtt bekövetkezett baleset az elmúlt hét év legsúlyosabb olaszországi vasúti szerencsétlensége. 2009-ben a toszkániai Viareggióban 32 ember halálát okozta két vonat összeütközése.

A keddi szerencsétlenségben érintett két vonat egyaránt a Ferrotramviaria magán vasúti társaság által üzemeltetett járaton közlekedett. A cég 21 villamos hajtású szerelvényből álló flottáját leginkább ingázó diákok és munkába járók veszik igénybe Bari repülőterének elérésére.

Massimo Nittinek, a Ferrotramviaria vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a két vonat közül az egyiknek nem lett volna szabad ott lennie az adott pályaszakaszon.

Az egyik vonat szó szerint belefúródott a másikba, mondta Nitti az egyik olasz tévének.

Szavai szerint a mentésben dolgozók az észak felől érkezett szerelvényt már teljesen átvizsgálták, de a másik szerelvény roncsainak feltárásán még dolgoznak.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.