Nagyvilág

Halálos fenyegetést kaptak a német parlament török politikusai

Rendőri védelem alá helyezték a német szövetségi parlament török származású tagjait az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő parlamenti határozatra érkezett fenyegetések miatt.

Német hírportálok vasárnapi beszámolói szerint az egyik török származású képviselő a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lap értesülését megerősítve elmondta, hogy a napokban tárgyaltak a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA), a berlini rendőrség és a Bundestag biztonságáról gondoskodó rendőri szervezet (Polizei beim Deutschen Bundestag) képviselőivel és megállapodtak abban, hogy mind a 11 érintett képviselőt személyi védelem alá helyezik. Hozzátette, hogy szombat óta csak rendőri kísérettel vesz részt nyilvános eseményeken.

A FAS beszámolója szerint a török származású német politikusokat súlyos, esetenként halálos fenyegetések érik. Például Cem Özdemirnek, az ellenzéki Zöldek társelnökének egy ismeretlen azt írta, hogy az örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő határozat támogatását “német barátaid egyszer majd elfelejtik, de mi nem felejtünk”.

A június elején tartott szavazás óta előfordul, hogy a nyílt utcán szidalmazzák, sértegetik az érintett képviselőket, és vannak, akiknek a gyermekeit is megfenyegették. Többen elhalasztották tervezett törökországi útjukat. A Der Spiegel című hírmagazin értesülése alapján a külügyminisztérium tanácsolja is a 11 politikusnak, hogy kerüljék Törökországot, mert ott nem lehet garantálni a biztonságukat.

A FAS szerint a rendőrség sűrűbben járőrözik azokon a környékeken, ahol a török származású képviselők mozognak, megerősítették lakásuk és irodájuk védelmét, és a BKA egy különleges egysége esetenként személyi védelmet is biztosít.

A Bundestag a kormánypártok – a CDU/CSU pártszövetség és az SPD – és a Zöldek közös indítványára minősítette népirtásnak az 1915-ben kezdődött vérengzéseket. Az egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadott határozatban a Bundestag rámutatott arra is, hogy a Német Császárságnak “szégyenletes szerepe” volt a történtekben, mert diplomatái révén voltak értesülései a népirtásról, mégsem tett semmit “ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek” a megakadályozásáért.

A 82 milliós Németországban él a legnagyobb török közösség Törökországon kívül, létszámuk 3 millióra tehető.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik