Nagyvilág

Cseh részről nem történt hiba a magyar Gripen baleseténél

Nem terheli a cseh hadsereget semmiféle felelősség a magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépének tavaly májusi csehországi balesetéért - közölte Jirí Caletka, a cseh védelmi minisztérium sajtóosztályának munkatársa a CTK hírügynökséggel pénteken Prágában.

A magyar honvédség vadászgépe tavaly május 19-én a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren leszállás közben túlfutott a leszállópályáján és csak a szántóföldön állt meg. A pilóták katapultáltak, s a gép pedig súlyosan megsérült. A magyar pilóták a Lion Effort elnevezésű nemzetközi hadgyakorlaton vettek részt Csehországban.

A cseh védelmi minisztérium – fejtette ki Caletka – befejezte a baleset kivizsgálását, de annak eredményét nem hozza nyilvánosságra.

A lefolytatott vizsgálat kizárta a Cseh Köztársaság Hadseregének felelősségét a balesetben. Közelebbi információkat a vizsgálat eredményéről, tekintettel arra, hogy a repülőgép és személyzete a magyar légierőhöz tartozik, csak a magyar fél nyújthat – mondta Jirí Caletka.

Hozzátette, hogy a vizsgálatokban Magyarország, és a vadászgépeket gyártó Svédország szakértői is részt vettek.

Hasonlóan fogalmazott Pavel Kríz, a cseh katonai rendőrség parancsnoka is.

A katonai rendőrség ezt a vizsgálatot ellenőrizte és az államügyészség az egész ügyet átadja a Magyar Köztársaságnak, hogy a magyar fél azt büntetőjogi szempontból is lezárhassa

– mondta a hírügynökségnek Pavel Kríz.

Cseh részről nem történt hiba, még büntetőjogi szempontból sem

– szögezte le a cseh katonai rendőrség parancsnoka. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik