Nagyvilág

Menekültellenes terrorizmus veszélyére figyelmeztetnek a német hatóságok

A menedékkérők elleni erőszak növekedésének veszélyére figyelmeztetett Németországban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke. Holger Münch a Funke médiacsoport újságjainak adott, szombaton közölt nyilatkozatában elmondta, hogy az idén már 45 gyújtogatás történt. “A tettesek túlnyomórészt férfiak és csaknem 80 százalékuk azon a településen él, ahol a bűncselekményt elkövették” – tette hozzá.

Jelenleg nincsenek értesülések régiókon átívelő szélsőjobboldali struktúrák létezéséről, amelyek célzottan szerveznének merényleteket menekültek ellen. Az erőszakcselekmények elkövetői inkább helyben tevékenykednek – mondta a BKA elnöke.

“Mindenképpen érzékeljük azonban bűnöző vagy terrorista struktúrák kialakulásának kockázatát. Nem zárhatjuk ki ezt, és nagyon komolyan vesszük a veszélyt” – mondta Münch.

2015-ben, amikor mintegy 1,1 millió menekült érkezett Németországba, 92 gyújtogatás történt menekültszállások ellen, szemben a 2014. évi mindössze 6 ilyen esettel a BKA január végén közölt adatai szerint.

Több nagy német sajtóorgánum, köztük a Der Spiegel magazin internetes oldala bezárta nyilvános vitafórumait a migráció témájában sok internetező sértegető bejegyzései miatt.

A német rendőrség szombaton közölte, hogy ismeretlenek egy mocskolódó feliratú disznófejet hagytak Angela Merkel kancellár stralsundi választókörzetében lévő irodája előtt. A disznófejet szombat reggel vette észre a rendőrjárőr a Németország északi részén lévő meklenburg-elő-pomerániai városban. Azt nem hozták nyilvánosságra, mi volt a disznófejre írva, csak annyit közöltek, hogy a mocskolódást a német kancellárnak címezték.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik