Nagyvilág

Az ország egyesítését tűzte ki célul az ideiglenes brazil kormányfő

A Brazíliába vetett bizalom helyreállításának fontosságát hangsúlyozta Michel Temer ideiglenes államfő beiktatása után tartott első nyilvános beszédében.

Fontos, hogy Brazília minél előbb visszanyerje hitelességét

– mondta Temer a Dilma Rousseff államfő hivatalából való felfüggesztését, és az ideiglenes kormány beiktatását követő megszólalásában.

A képviselőház után csütörtökön a brazil szenátus is támogatásáról biztosította a Dilma Rousseff államfő elmozdítására irányuló jogi eljárás megindítását. Az elnököt azzal vádolják, hogy meghamisította az államháztartás mérlegét. Az eljárás megindítása egyúttal azt jelenti, hogy a vizsgálat idejére felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Rousseffet, a brazil Munkáspárt politikusát.

Fontos, hogy megnyugtassuk a nemzetet és egyesítsük Brazíliát

– jelentette ki Temer, aki “a nemzeti megváltás” kormányaként jellemezte az ideiglenes kormányt, amelyet befektetésbarát politika, ugyanakkor a Rousseff védjegyének számító, népszerű szociálpolitikai programok fenntartására utasította centrista és jobboldali pártokból álló kormányát.

A Dél-Amerika legerősebb, egyben a világ 9. legnagyobb gazdaságának számító országot hónapok óta megbénította a Rousseff körüli bizonytalanság, így a piacok fellélegeztek a szenátusi szavazás eredményének hatására.

Rousseff visszautasítja a vádakat, és egy “parlamenti puccs” áldozatának tartja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik