Nagyvilág

Merkel: Együtt sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül

Transzatlanti összefogással, az Egyesült Államok és "egy erős Európai Unió" szoros együttműködésével kell választ adni a legsürgetőbb biztonságpolitikai kihívásokra - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Hannoverben Barack Obama amerikai elnökkel, David Cameron brit kormányfővel, Francois Hollande francia államfővel és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A több mint kétórás informális tanácskozás után tett sajtónyilatkozatában Angela Merkel kiemelte: az illegális migráció ügyében az ötök egyetértenek abban, hogy a menekülésre késztető okok megszüntetésére kell törekedni és végre kell hajtani az EU-Törökország megállapodást.

A Líbiából a Földközi-tengeren Olaszországba vezető útvonallal kapcsolatban az Egyesült Államok szükség esetén készen áll közreműködni a migrációs helyzet kezelésében, és az ötök elkötelezettek a líbiai egységkormány megerősítése mellett – tette hozzá.

Washington részt vesz az Égei-tengeren az embercsempészek ellen indított NATO-műveletben, a Líbia-Olaszország migrációs útvonal ügyére vonatkozó együttműködésről viszont nincsenek konkrét tervek

– fűzte hozzá Angela Merkel, rámutatva, hogy az EU a térségben folytatja Sophia nevű tengeri műveletét.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A szíriai helyzettel kapcsolatban közös meggyőződés, hogy a genfi békefolyamat révén politikai megoldásra kell jutni, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot pedig folytatni kell.

Az ukrán válságban is a politikai rendezésre, a minszki megállapodások végrehajtására kell törekedni, a következő feladat a választási törvény megalkotása és a választások lebonyolítása a kelet-ukrajnai válságövezetben

– mondta a kancellár a “mini G5” csúcsnak – a G7 csoport Kanada és Japán kormányfőjének részvétele nélkül rendezett találkozójának – is nevezett megbeszélés után.

Angela Merkel felidézte, hogy ebben a formátumban korábban is tárgyaltak már – tavaly a törökországi Antalyában, a G20 csoport csúcstalálkozójának margóján -, és kiemelte, hogy az ötök továbbra is szorosan egyeztetnek majd a

nagy politikai és biztonságpolitikai kihívásokról, abban a szellemben, hogy együtt sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A találkozót Barack Obama kétnapos munkalátogatása alkalmából tartották. Az amerikai elnök a hannoveri nemzetközi ipari vásár (Hannover Messe) megnyitójára utazott Alsó-Szászország tartomány fővárosába.

Nagyjából 26 órás látogatása alatt négyszer szólalt meg nyilvánosan, és mindegyik alkalommal kiemelte, hogy szoros baráti kapcsolat fűzi Angela Merkelhez.

A látogatás egyetlen konkrét bejelentése az volt, hogy egy újabb, 250 fős különleges katonai egységet vezényelnek Szíriába.

Barack Obama vasárnap elsősorban az EU és az Egyesült Államok Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű formálódó szabadkereskedelmi szerződése mellett érvelt, és sürgette a szerződésről szóló tárgyalások felgyorsítását. Meggyőződése szerint a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet kialakítása az Atlanti-óceán mindkét partján hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, és nem gyengíti, hanem erősíti a munkavállalók, a fogyasztók és a környezet védelmét szolgáló normákat, szabványokat.

Az amerikai elnök hétfőn egy fiataloknak tartott fórumon kül- és biztonságpolitikai kérdéseket taglaló beszédet mondott, amelyben az uniós integráció folytatására, az EU egységének megőrzésére buzdított.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és az egész világnak erős, gazdaságilag virágzó, demokratikus és egységes Európára van szüksége,

és a legújabb kori történelem világszerte irigyelt, kiemelkedő politikai és gazdasági vívmányának nevezte az EU-t.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Rámutatott, hogy az EU szövetségessé tett korábbi ellenségeket, és 28 demokratikus ország békés közösségévé fejlődött. Konrad Adenauer néhai német kancellárt idézve hangsúlyozta, hogy Európa egysége egykor kevesek álma volt, majd sokak reménysége lett, most pedig már mindenkinek szükségszerűség, így az Egyesült Államoknak is.

Úgy vélte, az Európát összetartó erők sokkal nagyobbnak bizonyulnak majd, mint a széthúzó erők, és ez nem alaptalan; “vak remény”, ha az európaiak nem felejtik el, hogy kik is ők valójában.

A szabadságharcosok örökösei vagytok, akiket a sokszínűség kovácsol egységbe, akiket azok az eszmék vezérelnek, amelyek előre vitték a világot és akik tudják, hogy erősebbek együtt, mint egyedül

– mondta Barack Obama.

Hozzátette: Európa számíthat arra, hogy

legerősebb szövetségese és barátja, az Egyesült Államok vállt vállnak vetve áll mellette, most és mindörökké.

Barack Obama amerikai elnökként ötödször, és valószínűleg utoljára járt Németországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik