Nagyvilág

Elkezdték az ostromlott szír városok lakosainak evakuálását

Megegyeztek a kormányerők és a felkelők: két-két városból elmehetnek azok, akik nagyon le vannak robbanva egészségileg.

250 ember elhagyhatja a szíriai felkelők által ostromgyűrűbe zárt két várost Szíria északnyugati részén, és ugyanennyi távozhat a kormányerők által bekerített két másik településről a szembenálló felek között született megállapodás értelmében – jelentette szerdán a Hezbollah libanoni síita szervezet tévéje, az al-Manar.

Az egyezség egyik része a felkelők által Idlib tartományban ostromlott Fuára és Kefrajára vonatkozik. Ez utóbbi két településen a szír kormányhoz hű síiták élnek. A libanoni határ térségében lévő Zabadani és Madaja városokat a kormányerők vették blokád alá.

Az AFP szerint a délutáni órákban megkezdődött az evakuáció, elhagyta a szabadon távozható emberek első csoportja Zabadanit. Egy buszon hagyta el 15 felkelő, egy sebesült és 10 idős ember a várost. Az AFP hozzátette, a megállapodás főként a rossz egészségi állapotú emberekre vonatkozik.

Az említett négy település ügyében a felek még tavaly szeptemberben helyi tűzszünetben állapodtak meg, de ezt nem hajtották végre teljes mértékben.

Az ENSZ becslése szerint mintegy 487 ezer ember él 15 szíriai ostromlott városban, és még 4,6 milliónyian a harcok miatt nehezen megközelíthető területeken. Egyes térségekből éhínség okozta halálozásokról és a lakosság súlyos alultápláltságáról érkeztek jelentések. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik