Külföld

Erőszakra hajlamos iszlamistákat keresnek Németországban

24.hu
24.hu

2016. 04. 10. 14:18

Több tucat veszélyesként számon tartott iszlamista ellen adtak ki elfogatóparancsot - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német újság kormányzati adatokra hivatkozva.
Korábban a témában:

A szövetségi kormány az ellenzéki Zöldek parlamenti (Bundestag) frakciójának írásbeli kérdésére adott válaszában azt írta, hogy 76 közveszélyes, erőszakra hajlamos iszlamista ellen van érvényben elfogatóparancs.

Az úgynevezett terrorturizmusról készített kormányzati jelentés szerint a 2012-2015-ös időszakban Németországból nagyjából 800-an távoztak Szíriába vagy Észak-Irakba, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez. A kiutazók száma csökken, tavaly 150-en indultak útnak.

Nagyjából 130-an meghaltak – csak tavaly 80-an -, és körülbelül minden harmadik visszatért Németországba. A hatóságok 70-re teszik mindazok számát, akik katonai képzettséggel vagy harci tapasztalattal érkeztek vissza.

A hatóságok az ország elhagyásának megtiltásával igyekeznek elejét venni a “terrorturizmusnak”, tavaly 30 iszlamistával szemben rendeltek el kiutazási tilalmat – áll a kormány kimutatásában.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) – a belső elhárítás – vezetője, Hans-Georg Maassen a Welt am Sonntagnak elmondta, hogy 1100 főt tesz ki a muzulmán vallás valamely szélsőséges irányzatának eszméi által indíttatva terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott emberek csoportja. E csoport mellett még 8650 szalafistát – az iszlám Németországban legnépszerűbb szélsőséges irányzatának követőjét – is nyilvántartanak.

(MTI)

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.