Nagyvilág

Szilveszteri erőszak Kölnben: miniszter próbálhatta elsikálni a történteket

Egy kiszivárgott rendőrségi feljegyzés szerint a tartományi belügyi tárca utasítást adott, hogy ne írjanak nemi erőszakról a rendőrségi jelentésben.

Kölni rendőrök azt állítják: magas rangú tartományi politikusok próbáltak nyomást gyakorolni, hogy a szilveszteri tömeges szexuális zaklatásról készülő jelentésben ne használják a „nemi erőszak” kifejezést.

Korábban széles körben úgy gondolták: a kölni rendőrség próbálta a történtek jelentőségét kisebbíteni. Emiatt még a helyi rendőrfőnököt is leváltották. Ugyanakkor a kölni Express című lapban megjelent egy kiszivárogtatott rendőrségi feljegyzés, amely rámutat: magasabb helyről, mégpedig Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormányától érkezett utasítás arra, hogy „visszafogottabb” jelentés készüljön az eseményekről.

Az Express azt írta: újév napján a tartományi belügyminisztériumból telefonon utasították a rendőrséget, hogy a jelentésből – mely arról szólt, hogy külföldi állampolgárok csoportjai nemi erőszakot, szexuális zaklatást és lopásokat követtek el – vegyék ki a nemi erőszakra történő utalásokat, legalábbis ez áll a feljegyzésben.

Ellenzéki politikusok lemondásra szólították fel Ralf Jäger tartományi belügyminisztert. Jäger egyébként ezen a héten nyújtotta be a történtekről szóló beszámolóját a tartományi parlamentnek. Ebben az áll, hogy eddig 153 gyanúsítottat azonosítottak a szilveszterkor elkövetett szexuális zaklatások és rablások kapcsán, közülük 149 külföldi állampolgár, azon belül 103-an marokkóiak és algériaiak. 68-an menedékkérők, 18-an illegálisan tartózkodtak Németországban, és négyen kísérő nélkül érkezett fiatalkorúak. 47 személy státusza tisztázatlan. 24 gyanúsított van őrizetben. (The Telegraph)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik