Nagyvilág

A republikánus elnökjelöltek hitet tettek Izrael mellett

A demokrata párti Hillary Clinton után a republikánusok elnökjelöltségére esélyes Donald Trump és két, pártbéli riválisa is hitet tett hétfőn az Izraelhez fűződő szoros barátság és szövetségesi viszony mellett az egyik legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet éves konferenciáján.

Az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) washingtoni rendezvényének második napján először Hillary Clinton volt külügyminiszter, a demokraták győzelemre esélyes elnökjelölt-aspiránsa mondott beszédet, majd délután a republikánus elnökjelölt-aspiránsok is szót kaptak. A legnagyobb érdeklődés kétségtelenül Donald Trump beszédét kísérte, annál is inkább, mert előzetesen rabbik egy csoportja jelezte: bojkottálni fogja a beszédet, és némán elhagyja a termet.

Ehhez képest elmaradt a beígért kivonulás, és bár néhány füttyszó elhangzott, Trumpot taps fogadta. Beszédében az elnökjelöltségre törő milliárdos nem is egyszer biztosította hallgatóságát, hogy Izrael igaz barátjára lel benne. “Szeretem Izraelt” – ismételte meg végül, újfent előhozakodva azzal, hogy lánya, Ivanka zsidó családban él, és bármelyik pillanatban megszülethet az unokája, azaz Ivanka harmadik gyermeke, akit szintén zsidó hagyomány szerint nevelnek majd.

Trump, miután kifejtette, hogy szerinte Izrael az egyetlen igazi demokrácia a közel-keleti térségben, leszögezte, hogy elnökké választása esetén külpolitikájának legfőbb prioritása az Iránnal nukleáris programjának korlátozásáról kötött megállapodás felmondása lesz. Az Iránnal kötött egyezményt katasztrofálisnak minősítette mind Izrael, mind az Egyesült Államok, mind pedig az egész közel-keleti térség számára. “Ez egy rossz megállapodás” – jelentette ki.

Az izraeli-palesztin konfliktusról szólva lényegében megismételte azt, amit beszéde előtt egy órával a CNN hírtelevíziónak adott interjúban mondott, hogy szeretne ugyan semleges lenni, de ez aligha lehetséges, mert a felek közt túlságosan is elharapódzott a gyűlölet. Ezzel kapcsolatban az oktatás fontosságát hangsúlyozta: szerinte ugyanis a palesztin gyermekeket gyűlöletre nevelik, és ezen változtatni oktatással lehet. Obama elnök politikáját az izraeli-palesztin kérdésben elhibázottnak nevezte, és nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Obama volt külügyminisztere, Hillary Clinton “totális katasztrófa” volt.

A hallgatóság ovációval fogadta azt a kijelentését, miszerint elnökként az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét áthelyezné – ahogyan fogalmazott – “a zsidó nép örök fővárosába, Jeruzsálembe”.

Donald Trump előtt egyik pártbéli vetélytársa, John Kasich ohiói kormányzó mondott beszédet, utána pedig a másik rivális republikánus elnökjelölt-aspiráns, Ted Cruz texasi szenátor lépett a pódiumra. Kasich “aktív lépéseket” sürgetett az amerikai-izraeli kapcsolatok további erősítése érdekében, Ted Cruz pedig jobbára Trumpon gúnyolódott.

A konferencia második napján felszólalt még Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke és Kevin McCarthy, a képviselőház többségi republikánus csoportjának vezetője is. Az elnökjelölt-aspiránsok közül a demokrata párti Bernie Sanders ugyanakkor lemondta részvételét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik