Nagyvilág

Megint kitiltották Romániából a Jobbik alelnökét

Szávay István a magyar diplomáciától várja, hogy tiltakozzon és követeljen magyarázatot.

Kedden Erdélybe szeretett volna utazni Szávay István, a Jobbik alelnöke, hogy részt vegyen a Székely Szabadság Napján, és kiálljon Székelyföld területi autonómiája mellett. Szávay közleményt adott ki, melyben azt írja: Ártándnál félórás várakozás után közölte vele a román határőr, hogy nem engedheti tovább, mert három évre kitiltották az országból. Mint kiderült, a döntés 2015. október 21. óta érvényes, de erről előzetesen nem tájékoztatták, ahogy szerinte a kitiltás konkrét okáról sem.

Szávay az eljárást önkényesnek, elképesztőnek és felháborítónak tartja az EU-tag és NATO-szövetséges Románia részéről.

A politikust korábban már kitiltották egy évre, akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, most is azt tervezi, hogy kihasználja az összes rendelkezésére álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget. A magyar diplomáciától is elvárja, hogy tiltakozzon és követeljen magyarázatot. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik