Külföld

“A mindenkinek szenvedést okozó krízis a rossz politikai döntések következménye”

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 03. 08. 11:58

Kurdisztán forrong, a gazdasági mellett komoly belpolitikai válság is van. A kormányzó két nagy párt (KDP-PUK) és az ellenzéke, a Goran mozgalom már tavaly is kenyértörésben volt - lángoltak a pártirodák az autonómiában. Kurdisztánról, az ellenzéki törekvésekről és arról, hogy lehetséges-e egy újabb kurd polgárháború Dr. Shorsh Hádzsival, a Goran mozgalom szóvivőjével beszéltünk.

Honnan indult a Goran mozgalom és jelenleg politikai pártként mik a fő céljai?

A Goran tagjai különböző politikai hátérrel rendelkeznek, de a legtöbben korábban a Kurdisztáni Hazafias Szövetséghez (Patriotic Union of Kurdistan, PUK) tartoztak. Régebben a Goran a PUK része volt, reformereknek is nevezték őket, mivel szerettek volna újításokat bevezetni a PUK pártján belül, de abban is reménykedtek, hogy reformjaik az összes intézményig és a Kurd Regionális Kormányig (Kurdistan Regional Government, KRG), vagyis a parlamentig is elérnek majd.

Azért alapítottuk meg 2009. július 25-én különálló mozgalomként a Gorant, mert láttuk, hogy az emberek mennyire elégedetlenek a kormánnyal, amely monopolizálta a kereskedelmet, az ellenőrzése alatt tartotta az igazságszolgáltatási rendszert, a végrehajtói szerveket, a médiát, szinte mindent. Tudatosult bennünk, hogy sürgősen szükség lenne egy új civil szervezetre, hiszen a polgárok részéről a hatóságok felé tanúsított elégedetlenség könnyen felkelésbe fulladhat. Ezért egy olyan szervezetet hoztunk létre, mely tiszteletben tartja és védelmezi a demokratikus alapelveket, az emberi jogokat, a társadalmi igazságosságot és megakadályozza, hogy a politikai pártok beavatkozzanak a polgárok életébe. Továbbá arra törekszik, hogy a kurdisztáni intézmények egységes nemzeti intézményekké válhassanak. Jelenleg ugyanis minden, a fegyveres erők, a biztonsági és hírszerző szolgálatok is ketté vannak osztva, a két rész pedig a két legnagyobb politikai párt, a PUK és a Kurd Demokrata Párt (Kurdistan Democratic Party, KDP) ellenőrzése alá tartozik.

Ez teljesen jól látható, ott a két főváros is, Erbil és Szulejmáníja.

Így van. Annak ellenére, hogy a két párt azt állítja, hogy egységes a vezetésük, egységes kormányzás alatt állnak, ez a mai napig nem valósult meg. A KDP emberei csak azokat a területeket irányíthatják, melyeket már korábban is az ellennőrzésük alatt tartottak, és ugyanígy van ezzel a PUK is. Egy PUK pesmerga parancsnoknak például nincs egyetlen KDP pesmerga harcosa sem az egységében, és vice versa. A KDP feje, Maszúd Barzani, azt állítja, hogy a teljes kurdisztáni régió elnöke, de nem rendelkezik hatáskörrel és nincsenek biztonsági erői, vagy pesmergái a PUK-hoz tartozó területeken.

Amikor lefektettük a mozgalmunk alapjait, úgy döntöttünk, nem követjük két tradicioális, klasszikus kurdisztáni párt példáját, kezdve azzal, hogy

nem követünk semmilyen ideológiát.

A Goran egy szociális, civil politikai mozgalom. Nekünk nincs ideológiánk és nem kell, hogy önálló fegyveres erővel vagy hírszerzéssel rendelkezzünk. Úgy hisszük, van egy felettünk álló entitás, a KRG, melynek nemzeti szervnek kellene lennie, és aminek a parlament ellenőrzése alatt és törvényes keretek között kellene működnie. Hiszünk a parlamentáris rendszerben, és hisszük, hogy az emberek által megválasztott politikai pártoknak és független képviselőknek kellene hatalommal rendelkeznie, nem pedig egy kézben kellene, hogy összpontosuljon a hatalom.

A KDP és köztünk fennálló legnagyobb különbség az, hogy eltérő elképzeléseink vannak a régió jövőjét illetően. Mi egy olyan parlamentáris rendszerben hiszünk, ahol a hatalom szétoszlik igazsáágszolgáltatási, törvényhozói és végrehajtói szervekre. Ezzel szemben ők úgy gondolják, a hatalomnak egy kézben kell összpontosulnia. Félreértés ne essék, nincsenek személyes problémáink Barzanival, ha a mi képviselőnk lenne a régió elnöke, akkor sem hagynánk, hogy ő birtokolja a teljes hatalmat, mivel ez nem jó és nem is biztonságos.

Mikor először indultunk a szavazásokon, 2 hosszú politikai múlttal rendelkező párttal szálltunk versenybe. Az egyik párt élén Irak egykori elnöke, a másik párt élén pedig a kurdisztáni régió elnöke állt. Mi teljesen nulláról indultunk. Nem volt biztonsági erőnk, nem voltak rendőreink, csak mi, egy civil politikai mozgalom és mégis a rendelkezésre álló összesen 100 helyből 25 széket nyertünk meg a parlamentben.

A megfélemlítéseket, a szavazatokkal való játszmák és a szisztematikus csalások ellenére mi kaptuk a szavazatok egynegyedét.

Úgy döntöttünk, hogy ellenzéki oldalként funkcionálnunk majd, mivel Kurdisztánban ezidáig nem létezett a képviselők kormányra és ellenzékre történő felosztása, ezt mi hoztuk létre. Négy éven keresztül ellenzékként elértük, hogy a kormány hallgasson meg minket, a polgárait is. Rávettük a parlamentet, hogy megkérdőjelezze a kormány döntéseit, szavazzon minden egyes törvénycikkről, a költségvetés minden eleméről.

Előttünk ilyesmi egyáltalán nem csináltak.

Négy év után, a következő általános választások közeledtével az ellenfeleink, a két nagyobb párt úgy látta, biztosan elveszítjük majd az emberek támogatását, hiszen nem volt semmink. Az volt a szokás ugyanis, hogy a politikai pártok különféle juttatásokat, vagy földet adományoztak a szavazóiknak. Mi nem ajánlottunk ilyesmit, de azt tudták rólunk, hogy a társadalmi igazságoság elérésére törekszünk és hogy szeretnénk, hogy a kurdisztáni régió intézményei mindenki nemzeti intézményei lehessenek.

A legutóbbi választásokkal tehát nem hogy megtartottuk a pozíciónkat, hanem még több szavazatot sikerült szereznünk. Bizonyos törvénymódosítások miatt ez jelenleg 24 széket jelent a parlamentben. Ez alkalommal azonban már szerettünk volna a kormány része lenni. Ellenzékként számos reformot dolgoztunk ki és vittünk a kormány elé, többek között a fegyveres erőkkel, az igazságszolgáltatási rendszerrel, közszolgálati fizetésekkel kapcsolatban, de a kormány sokukkal nem foglalkozott. Ha minden jól megy, a jövőben a kormány részeként végre is hajtjuk ezeket a reformokat.

Voltak olyan törvényjavaslataink, melyeket sikerült végigvinnünk, annak ellenére, hogy nem nyerték el a PUK és a KDP tetszését. Sikerült elérnünk azt is, hogy a parlament végre megvitassa az elnökválasztási törvény módosítását. Az akkoriban hatályban lévő törvény ugyanis még két évvel meghosszabbította a két elnöki ciklust már maga mögött tudó Barzani választhatóságát. Az ő ideje azonban már lejárt, nem lehet újra jelölt. Benyújtottuk a módosítási javaslatunkat a fő politikai pártoknak, és felszólították őket, hogy vagy nyújtsanak be saját javaslatot, vagy indokolják meg az ellenvetéseiket a módosítási javaslatunkkal kapcsolatban.

A KDP húzta az ügyet, Barzani meghosszabbított hivatali idejének végéig nem nyújtott be semmilyen javaslatot, csak annyit mondott, hogy a továbbiakban is Barzanit szertné elnökének ugyanolyan hatáskörrel, amellyel korábban is rendelkezett. Felhívtuk rá a KDP figyelmét, hogy még a saját törvényük szerint is – amit egyébként mi nem szavaztunk meg és elleneztük – lejárt Barzani választhatósága, és ez az elnökválasztási törvény módosításra szorul. A KDP reakciója erre az volt, hogy nem engedte be a felszólaló képviselőnket a fővárosba, és arra kényszerítette a törvényhozói tanácsot, hogy adjon ki egy nyilatkozatot az elnökválasztási törvénnyel kapcsolatban. Az új törvény hiányában így Barzani hivatalban maradhat a következő általános választásokig. Ezért tartották távol a képviselőnket a parlamenttől.

Őket tartom felelősnek a gazdasági, pénzügyi válságért is. A mindenkinek szenvedést okozó krízis az egymást követő rossz politikai döntések következménye. A mai napig például – a PUK és a KDP emberein kívül – senki nem tudja, Kurdisztánnak mennyi bevétele származik az olajból, mennyit adunk el, és hová folynak be ezek az összegek. Ez mind a PUK és a KDP ellenőrzése alatt áll. Ezeket a folyamatokat és embereket át kellene világítani és elszámoltathatóvá kellene tenni a parlament előtt.

Arra is szükség lenne, hogy a szomszédos államok a Kurd Regionális Kormánnyal és ne az egyes kurd pártokkal alakítsanak ki kapcsolatot. Nemzeti erők képviseljenek minket és ne a KDP, ne a Gorannak legyenek kapcsolatai Algériával, hanem a kurd kormánynak. Ne egy párt legyen az, aki egyezményt ír alá Erdogannal. Erdogan Törökország elnöke, Ahmed Davutoglu pedig a miniszterelnöke. Nem helyes, ha egy politikai párt egyezkedik egy másik állam kormányával. A nemzeti intézménynek, a Kurd Regionális Kormánynak kell ezt tennie.

Milyen jelenleg a Goran és a KDP kapcsolata?

Ma volt egy hivatalos találkozónk a KDP-vel, de nem változtattak az álláspontukon, még mindig nem engedik be a képviselőnket Erbilbe. Azt mondták, le kell őt cserélnünk. Nem értettük, hiszen megszavazták, joga van ott lenni.

Szóval a személlyel szemben vannak kifogásaik?

Megpróbálják személyessé tenni az ügyet. Megkértem őket, hogy indolkolják meg, miért kellene leváltanunk a képviselőnket, talán jogilag kifogásolható, vagy korrupt? Az ő pártelnökük az, aki vétett a törvénnyel szemben és a hivatali ideje lejártával is az elnöki székben ül. Ehhez nem szóltak semmit, csupán annyit mondtak,

uram, a felszólalót le kell cserélni.
A politikai pártoknak  önálló egyezményeik vannak a térség államaival. Mondhatjuk, hogy a PUK-ot, és általánosságban véve a PKK-t is szoros szálak fűzik Iránhoz, a KDP-t pedig Törökországhoz.

Hogyan képzeli el a Goran Kurdisztán jövőjét?

Úgy látjuk, hogy az iraki Kurdisztánban jelenleg fennálló helyzetre a múlt századtól kezdve nagy hatást gyakorolt két nagyhatalom, Törökország és Irán politikája. Mindketten szeretnének befolyásra szert tenni a régióban, szeretnék, hogy továbbra is bonyolódjon itt a helyzet, folytatódjon a válság, hiszen ez az ő érdekeiket szolgálja.

Mi nem szeretnénk része lenni sem a török, sem az iráni stratégiának. Semlegesek szeretnénk maradni.

Először tegyünk azért, hogy jobb legyen a polgáraink élete, és később, ha kialakul egy egységes nemzeti stratégia, akkor vegyük fel a kapcsolatot ezekkel a regionális erőkkel. A mai napig nincs egyetlen külképviseletünk Bagdadban, Iránban, Törökországban, Európában, az egyik országban sem, melyek vezetőjét már vendégül láttuk. Mikor Davutoglu, a török miniszterelnök látogatta meg Goran elnökét, megkérte, hogy nyisson egy irodát Ankarában. Mi azt válaszoltuk, nem nekünk, hanem a kormánynak kell ezt megtennie, egyeztessenek a KRG-vel. Ez a mi álláspontunk.

Milyen a Goran kapcsolata a PUK-val?

A Kurdisztáni Hazafias Szövetséggel jól kijövünk, közösen igazgatjuk Szulejmáníját. Például minden kisebb és nagyobb város élén egyesített vezetés áll a szulejmániai térségben, ezért jó kell, hogy maradjon a kapcsolatunk. A támogatóink is jól kijönnek egymással.

A KDP-vel azonban nem sikerül előrelépni.

Nem sikerül, ragaszkodnak a feltételekhez és a szabályaikhoz. Azt akarják, hogy tárgyaljunk velük, de amikor rajtuk lenne a sor a kompromisszumkötésben, nem hajlandók engedni.

Állandóan érezni az Erbil és Szulejmáníja közti feszültséget, a PUK és az ellenzéki politikusok szó szerint félnek az checkpointoknál.

Igen, így van. Erbil a KDP ellenőrzése alatt áll, és a KDP ilyen módszerekkel biztosítja a hatalmát: távol tartja az embereket a parlamenttől. Beszéltem egy európai diplomatával egy nappal azután, hogy a képviselőnket kitiltották Erbilből. Azt mondta nekem:

Nem jutok szóhoz, hogyan jelentsem ezt a felettesemnek? Másfél éve tartózkodom itt és minden jelentésem a demokrácia pompás fejlődéséről számolt be a régióban, most hogyan írjam le, hogy a KDP kizárta ezt az embert a parlamentből?!

Van rá esély, nőhet olyan nagyra a feszültség hogy újra hasonló polgárháború törjön ki, mint amilyen Szaddám Huszein megdöntése után alakult ki Kurdisztánban?

Nem hiszem, mivel nincsenek fegyvereinek. Mármint úgy értem, nem alakulhat ki polgárháború, hiszen fegyverek híján nem tudjuk felvenni a harcot. Nem is akarunk harcolni.

Miután az iraki hadsereg összeomlott az Iszlám Állam harcosai előtt, nagyon népszerű volt a médiában, hogy Barzani független állammá szeretné nyilvánítani Kurdisztánt. Az eddigi válaszaiból úgy éreztem, mintha ellenezné az önálló állam ötletét.

Nem, egyáltalán. A független kurd állam mindig az álmunk marad, ezért harcoltunk egész életünkön át, hogy ezt megvalósíthassuk. A Goran képviselőjeként akkoriban én magam is azt nyilatkoztam, hogy Barzaninak már ma függetlenné kellene nyilvánítania Kurdisztánt, mert holnap máris késő lesz. Hagyjuk, hadd jelentse be és támogassa az állam létrejöttét.

A helyzet azonban az, hogy jelenleg az önállósodás hangoztatása csupán politikai propagandaeszköz, mellyel el lehet terelni az emberek figyelmét a gazdasági válságról.

Gondolja, hogy Barzani valójában nem törekszik a független kurd állam megvalósítására?

Nem, mert úgy hisszük – és ez a lényeges különbség köztünk és Barzani politikája között – hogy a kurd államot létre kell hozni és nem pedig bejelenteni a létezését. Először is azt kellene meglátni, hogy nincsenek nemzeti erőinek, nincs egyesített egységes közigazgatásunk, nincs egy független irányító hatóságunk. Hogyan nyilváníthatnánk magunkat független nemzetté, ha nincs egyetlen nemzeti intézményünk sem?! Mi azt mondjuk, először dolgozzunk rajta, hozzuk létre, szervezzük meg, utána jelentsük be a létezését.

Van a Gorannak bármilyen támogatója az iraki Kurdisztán határain kívül?

Minden támogatónk kurdisztáni. Nincs köztük semmilyen külföldi erő.

Beszéljünk a krízisről. Hat hónapja nem érkeznek meg a fizetések, akadozik az áramellátás.

Úgy gondoljuk, hogy Kurdisztánnak elég pénze van, jóval több annál, hogy gondot okozna a közszolgálati bérek kifizetése, csak nem látjuk, hová tűnnek el ezek a bevételek. Ha sikerülne valódi reformokat véghez vinni, átláthatóvá tenni a pénzügyi folyamatokat, és a parlament felé elszámolásra kötelezni a hatalom birtokosait, akkor megszűnne a válság.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.