Map of European Union
Külföld

Magyarok kampányolnak az EU-Ukrajna megállapodás ellen Hollandiában

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 03. 04. 11:42

Április 6-án bedöntheti a 17 millió lakosú Hollandia az 500 milliós EU és a 45 milliós Ukrajna közötti társulási és szabadkereskedelmi egyezményt. A megállapodást ugyan már alkalmazzák, egyedüli EU-tagállamként azonban Hollandia még nem ratifikálta, addig pedig nem is fogja, míg állampolgárai erről véleményt nem mondanak. A szavazási kampánynak magyar résztvevői is vannak – számol be az EUrológus.

A népszavazás eredménye ugyan nem ügydöntő, de a kormány kiszivárgott stratégiája szerint egy érvényes nemmel – legalább 30 százalékos részvételi aránnyal – a kabinet újragondolja a lépéseket. A cikk emlékeztet: külön súlyt ad az eredménynek, hogy Hollandia éppen ebben a félévben az EU Tanácsának soros elnöke. Az első felmérések alapján utcahosszal vezetnek a nemek, Brüsszel pedig attól tart, hogy EU-ellenes hangulat miatt kaszálnák el a szerződést, amely Oroszország malmára hajtaná a vizet. A kampány most kezd beindulni, ráadásul állami támogatás jár azoknak, akik részt vesznek benne, az igényléseket március 1-ig várták. Egy magyar kötődésű szervezet is beszállt: az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány Közép-Európa” nevű, Hollandiában bejegyzett szervezet korábban azt is ellenezte, hogy Romániát felvegyék a belső határellenőrzés nélküli Schengen-övezetbe, amíg nem tartják be „az országban élő autonóm lakosságnak a jogait” – számol be a cikk.

Landman Gábor, az alapítvány elnöke az EUrológusnak elmondta: nagyjából 4,6 millió forintot kaptak, amiből honlappal, postán, e-mailekkel és plakátokkal érvelnek a szerződés ellen. Elmondása szerint azért, mert a kárpátaljai magyarokat akarják védeni, Ukrajna ugyanios nem tartja tiszteletben a kisebbségi nyelvi jogokat, amelyekről a ’90-es években több keretegyezményt is aláírtak.

 

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.