Nagyvilág

Lavrov: Oroszország javaslatot tett Amerikának

A szíriai konfliktus rendezésére irányuló tervet most is vizsgálják Washingtonban – mondta a külügyminiszter.

Oroszország konkrét javaslatot tett az Egyesült Államoknak a szíriai konfliktus rendezésére – jelentette be Szergej Lavrov külügyminiszter egy keddi lapinterjúban.

A tárcavezető azt mondta: szemben azokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a konfliktus rendezését csak Bassár el-Aszad távozása után lehet megvitatni, Moszkva konkrét tervet javaslot Washingtonnak, amit jelenleg is vizsgál az amerikai vezetés.

Lavrov szerint Oroszországot meglepte, hogy Németország feltétel nélkül támogatja Törökországot, és az oroszokat okolta az Aleppóból a török határra menekülő embertömegért. Azt mondta: „egy szó sem esett azokról a nyilvánvaló tényekről, hogy a szíriai terrorizmust a török határon folyó csempészet táplálja”.

Azt is kijelentette, hogy miközben az Egyesült Államok „sok mindenért próbálja felelőssé tenni Oroszországot, Moszkvát keresi fel, hogy segítsen a konfliktust rendezni és a tűzszünetet biztosítani”.

John Kerry amerikai külügyminiszter ugyanakkor ismét felszólította Oroszországot, hogy csatlakozzon az azonnali szíriai tűzszünet megvalósítását célzó erőfeszítésekhez. Azt mondta: Oroszország szíriai fellépése megnehezíti a konfliktus lezárását célzó béketárgyalások megtartását, és emlékeztetett rá, hogy naponta nyilvánosan sürgeti az orosz bombázás beszüntetését, amely nagy számban öl meg nőket és gyermekeket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik