Nagyvilág

Orbán volt a rossz példa a lengyel ellenzéki tüntetésen

Az ellen tiltakoztak, hogy a kormány felhatalmazná a hatóságokat a telefonbeszélgetések lehallgatására.

Szinte minden lengyel nagyvárosban tüntetett a hét végén a „Demokrácia Védelmének Bizottsága” nevű ellenzéki szervezet – írja a Népszabadság. A tüntetők Budapestre kívánták a kormánypárt elnökét, Jaroslaw Kaczynskit, az egyik varsói szónok, a Gazeta Wyborcza újság főszerkesztő-helyettese pedig Orbán Viktor magyarországi intézkedéseit említette rossz példaként. Jaroslaw Kurski azt mondta: az Alkotmánybíróság elleni támadás, a titkosszolgálatok és az ügyészség elfoglalása után a civil társadalom és az önkormányzatok válnak célponttá.

A mostani tiltakozást az váltotta ki, hogy a kormány felhatalmazná a belügyi hatóságokat, hogy megfigyeljék az emberek magánlevelezését és lehallgassák a telefonbeszélgetéseket. A demonstrációkon az 1970-es, 80-as évek antikommunista ellenzéki csoportjának, a Munkásvédelmi Bizottságnak egykori aktivistái is jelen voltak.

Megszólalt a világhírű, Oscar-díjas filmrendező, Andrzej Wajda is: a Gazeta Wyborczának azt mondta egy interjúban, hogy az embereket a józan ész viszi ki az utcára, a pártállami múlt visszatérésétől való jogos félelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik