Külföld

Fegyver nélkül mentek szembe a tankokkal. Most halottak, őrültek vagy emigráltak.

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2016. 01. 25. 11:02

Amikor ezeket a sorokat írom, óriási készültség van Egyiptomban. Az egyiptomi kormány, élén a hadseregből érkező Abdel Fatáh Ász-Sziszivel mindent elkövet annak érdekében, hogy elvegye a kedvét a lakosságnak, hogy kimenjen az utcára tüntetni. Erre hónapokkal ezelőtt rákészült. A magam részéről is ismerek olyan kiadót, akinél hirtelen razziázott a rendőrség, ültem a Rawabat színházban, amit – mivel a politikailag aktív ifjúság kedvelt találkozóhelye volt – gyorsan, mondvacsinált okokra hivatkozva bezárattak.

Tudok az eltűnésekről. Emberek, akikkel interjúztam vagy interjúzni készültem tűntek el az utcákról, a lakásukból, hogy hónapokkal később katonai börtönökben kerüljenek elő, már ha előkerültek egyáltalán és nem a sivatagban találták meg a holttestüket.

Egyiptom ebben a demokráciában él jelenleg, és így készül a január 25-i forradalom emlékére.

Az olvasó most nyilván felteszi magának a kérdést:

Ugyan mit érdekel engem az egyiptomi forradalom, vagy hogy mi történt azokkal a fantasztikus csodás fiatalemberekkel, akik kirobbantották?

Elmondom.

A menekültkrízis, a terrormerényletek, de még az Iszlám Állam is összefügg az arab tavasszal. Abból táplálkozik, az a fő tengelye. Öt évvel ezelőtt ugyanis totalitárius államok lakói vonultak ki az utcára. A néhol felettébb ostoba média megjelenítések dacára, a forradalmak, melyek az arab tavaszt jellemezték nem valaki ellen történtek, hanem valamiért. Az emberek demokráciát akartak.

Tisztán emlékszem Kairóban, amikor futottam az éleslőszerrel oszlató rendőrség elől, hogy milyen eufória uralta a Tahrír teret. Annak a hite, hogy lehetséges megváltoztatni a társadalmi rendet, le lehet cserélni egy igazságosabbra. Ez az eufória úgy lebegett az ország felett, mint valami isteni felhő.

A forradalom elbukott. A twitterező, szekuláris csodás fiúk és lányok, akik fegyver nélkül mentek szembe a karhatalom tankjaival, meghaltak, megőrültek vagy emigráltak. Az országban sosem látott méreteket öltött a depresszió.

Csak Egyiptomban háromszor térítették el az amúgy „kenyeret és szabadságot” követelő tavaszt. Hoszni Mubarak lemondása után a Legfelsőbb Katonai Tanács odázta el a reformok bevezetését és betonozta be az erőszakszervezetek túlélését, a megválasztott – a hadsereggel akkor valószínűleg kiegyezett – Muzulmán Testvériség próbálta meg iszlamizálni az amúgy szekuláris állami intézeteket, majd az iszlamisták vérében tocsogó Sziszi jött, aki egy olyan katonai diktatúrát épített ki, amihez képest a Mubarak-rendszer, ahol egyetemistákat vert halálra szórakozásból a rendőrség, gyerekzsúr volt, kis tejszínhabot fújó angyalokkal.

Az egyiptomi fiatalság, aki kirobbantotta a forradalmat, elveszítette a reményt. Az iszlamista kormány eltávolítása után tömegével fordultak az iszlamisták különböző szervezetei felé, akik fennhangon hirdették, hogy egyedül Isten állama igazságos – innen már csak egy lépés volt az Iszlám Állam. Sokan mentek, túl sokan. Mindent meggyűlöltek, ami világi. Meggyűlölték a nyugatot is, mert valójában semmi kifogásunk nem volt azzal, ki, hogyan kormányozza az országot és mit csinál a népével, amíg a velünk kötött szerződéseit betartotta.

A fiatalok egy másik csoportja levonult az amúgy döglődő turistavárosokba, a sivatagba, ahol hülyére hasisozta magát, hogy valahogyan kezelje a depresszióját. Vagy emigrált. Volt szerencsém végignézni, hogyan épül le pár fiatal doktor, szociológus barátom, miután rájött, hogy ő már nem fogja megélni, hogy valódi demokráciában és szólásszabadságban éljen. A liberális ellenzék vezetője, a Nobel-díjas Mohamed el-Baradei is visszaköltözött Ausztriába. Nem bírta elviselni, hogy a nevét adja ahhoz, hogy az állam hadserege állampolgárokat (bármilyeneket is) mészároljon a főváros utcáin, fényes nappal.

Akik maradtak az országban lassan tűntek el. Iránytaxikból szedte össze őket a titkosszolgálat, mikrobuszokból. Már nem is kell ellenzékinek lenned az országban ahhoz, hogy lecsukjanak, megverjenek, zaklassák a családodat. Elég, ha ezt gondolják rólad, vagy a szomszédod feljelent.

Ez zajlik jelenleg Egyiptomban. Ez lett az arab tavaszból.

A forradalom évfordulója előtt körbekérdeztem a megmaradt ismerőseimet, beszélgettem a liberális mozgalmakból érkező fiatalokkal. Persze arra voltam kíváncsi, hogy történik-e majd most valami, kimennek-e megint az utcára az emberek.

Nem fog történni semmi sem. Hideg, csend, harckocsik, meg hallgatás lesz. Ilyeneket mondtak. Meg hogy így nem lehet élni, és hogy várják, hogy a rendszer legalább a Mubarak-korszak szintjéig enyhüljön. Addig kell kihúzni valahogyan. Talán elmenni valahová, ahol nem verik le az ember veséjét a politikai véleményéért.

Az arab tavasz megbukott a Közel-Keleten. Minden problémánk ezzel kezdődött.

Boldog szülinapot, egyiptomi forradalom! A magam részéről örülök, hogy láttalak megszületni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.