Külföld

Maradtak még iráni szankciók, az USA árnyalta a képet

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 01. 17. 07:12

Az amerikai cégek külföldi leányvállalatait és a külföldi vállalatokat érintő gazdasági szankciókat oldották fel, az amerikai gazdasági embargó Iránnal szemben továbbra is hatályos.

Barack Obama amerikai elnök rendelete értelmében az Egyesült Államok az amerikai cégek külföldi vállalatainak engedélyezi a kereskedelmet Iránnal,

az országban lévő cégekre és magánszemélyekre azonban továbbra is vonatkoznak a korábbi tiltások.

Emellett azok a szankciók is, amelyeket az Egyesült Államok az emberi jogok megértése miatt hozott a perzsa állam ellen, ugyanúgy hatályosak – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.

A szombati elnöki rendeletnek azonban két kivétele van: engedélyezi az amerikai repülőgépek eladását és lízingelését Iránnak, a tengeri áruszállításba és kikötők infrastruktúrájába történő befektetést, illetve az iráni kézműves és élelmiszeripari termékek amerikai importját. Ugyanakkor az ezeket illető pénzügyek lebonyolítását csakis kizárólag külföldi bankokon keresztül tehetik meg az érintett felek.

Nincs vége

Emellett az Egyesült Államok szankciós listájáról több mint 400 iráni állampolgárt és céget töröltek, jelenleg mintegy 200 személy és cég szerepel az említett feketelistán.

Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter kiemelte: az Egyesült Államok szankciós politikájának ezzel nincs vége. Emlékeztetett, hogy a megállapodás az iráni atomprogramot érinti, ezért országa élni fog akár újabb szankciók életbe léptetésével Irán ellen, ha szükségesnek ítéli meg. Példaként a terrorizmus finanszírozását, a közel-keleti térség destabilizációját, az emberi jogi sértéseket és a ballisztikus rakétateszteket hozta fel.

50 milliárd dollár

A szankciók eltörlésével egyebek mellett feloldhatják a zárolás alól Irán külföldi vagyonát, amelynek értéke mintegy 100 milliárd dollárra rúg. Egy amerikai tisztviselő korábban közölte, ebből mintegy 50 milliárd dollárhoz juthat hozzá Irán a szankciók feloldása révén. Szakértők ugyanakkor emlékeztettek, hogy a büntetőintézkedések eltörlésével egyben ki nem fizetett tartozások is rászakadnak Teheránra, így ez az összeg jelentősen csökkenhet.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton közölte, hogy Teherán eleget tett a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Ennek nyomán feloldhatók az Irán elleni nemzetközi szankciók.

Kommentek

Tömegmészárlást rendezhetett az Iszlám Állam Szíriában
Afrikai terror: az áldozatok többsége külföldi