Nagyvilág

A rákbeteg szíriai tudóst is meghívták Obama országértékelőjére

Refaai Hamo azután hagyta el hazáját, hogy felesége és egyik lánya rakétatámadásban meghalt.

Refaai Hamo, a rákbeteg szíriai menekült tudós is ott lesz Barack Obama utolsó országértékelő beszédén, a First Lady meghívott vendégeként.

Hamo fiával és három lányával decemberben érkezett meg Detroitba. A férfi azután menekült el Szíriából, hogy egy rakétatámadásban meghalt a felesége és egyik lánya. Az amerikai elnök nemrég olvasta történetét. Hamo rákbeteg, de kezelés nélkül maradt, mert nem volt egészségbiztosítása. Ed Norton színész indított neki adománygyűjtést, melynek keretében több mint 450 ezer dollár gyűlt össze. A család a polgárháborúig példás életet élt Szíriában, Obama elnök azt írta: most már részei annak, ami Amerikát naggyá teszi.

Az országértékelő beszédre meghívott emberek olyan ügyekben érintettek, melyek Obama elnökségét meghatározták. Hamo mellett ott lesz egy kaliforniai férfi, akinek élettársát a san bernardino-i támadásban ölték meg, és az a felperes is, akinek ügyében a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy az azonos nemű pároknak alkotmányos joguk van a házasodáshoz. Mások mellett veteránokat és katonákat is meghívtak, köztük azt a férfit, aki egy franciaországi vonaton részt vett egy merénylet megakadályozásában. Egy szék üresen marad, a fegyveres erőszak áldozatait jelképezve. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik