Nagyvilág

Gigatüntetést tartottak a lengyelek a közmédia függetlenségéért

Tízezrek tüntettek Lengyelország több nagyvárosában szombaton a kormány ellen a médiatörvény módosítása miatt, a közmédia függetlenségének helyreállítását követelve.

A legnagyobb megmozdulás a fővárosban, Varsóban volt, ahol a helyi hatóságok becslése szerint mintegy 20 ezer demonstráló vonult a köztelevízió székháza elé a belvárosban lengyel és európai uniós zászlókat lengetve – számolt be az MTI.

A tüntetők egyebek mellett azt skandálták, hogy “Szabad médiát, szabad Lengyelországot!”, “El a kezekkel a rádiótól!” és “A kormány hazudik!”. Beszámolók szerint húsz másik lengyel városban is hasonló tüntetések voltak a szombati nap folyamán a köztévé regionális stúdióinak épületei előtt.

A demonstrációt a médiatörvény pénteken hatályba lépett módosítása váltotta ki, amely megvonta az országos rádió- és televíziótanácstól (KRRiT) azt a jogot, hogy nyilvános pályázaton válassza ki a közmédia és az azt felügyelő bizottságok vezetőit, és helyette átmenetileg – a teljes médiareform hatályba lépéséig – a kincstárügyi minisztert jogosította fel erre. A jogszabály emellett hétről három tagúra csökkenti a közszolgálati televízió (TVP), a közszolgálati rádió (PR), valamint a regionális tévé- és rádiócsatornák felügyelőbizottságainak létszámát.

A törvénymódosítás európai uniós tisztségviselők, az Európa Tanács, valamint nemzetközi újságíró-szervezetek éles tiltakozását váltotta ki; szerintük a kormánypárt valódi célja a közmédia feletti állami felügyelet megerősítése. Fleur Pellerin francia kulturális miniszter a héten úgy fogalmazott, hogy az alapvető európai értékek kérdőjeleződtek meg néhány országban, köztük Lengyelországban, az államnak a közmédia feletti ellenőrzését kiterjesztő törvények elfogadását követően.

A Lengyel Újságíró-szövetség (SDP), amely a Nemzetközi Újságíró-szövetség (FIJ) tagja, ezzel szemben a lengyel közmédia mélyreható reformját követeli, többek között arra hivatkozva, hogy az utóbbi évek gyakorlata szerinte ellentmond a médiapluralizmus elveinek.

A szombati tüntetéseket a Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) nevű civil szervezet kezdeményezte, amely decemberben már több kormányellenes tüntetést szervezett. A november közepén a Facebook közösségi oldalon alapított, a Gazeta Wyborcza baloldali liberális napilap környezetéhez kapcsolódó KOD korábban mindenekelőtt az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatása miatt hívta utcára az embereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik