Országos vitát váltott a Rozzano Garofani nevű iskola igazgatójának döntése, aki még a tanév szeptemberi kezdetén bejelentette, hogy az intézménybe járó különböző nemzetiségű és eltérő vallású tanulók iránti tiszteletből a decemberi karácsonyi koncertet télkoncertre keresztelik át, az Olaszországban megszokott karácsonyi énekek pedig nem lesznek műsoron.
Boldog téli koncertet!
Ezen kívül azt is elrendelte, hogy az egyébként állami oktatási intézmény termeiben
Matteo Renzi olasz miniszterelnök a Corriere della Sera című lapnak azt mondta: a karácsony jóval fontosabb az igazgató provokációjánál. A miniszterelnök szerint ha a férfi ezzel a lépéssel az integráció mellett állna ki, óriási hibát követ el.
A 63 éves Marco Parma ötlete miatt több szülő is tüntetett, illetve a média is felkapta az ügyet, a férfi a karácsonyi ünnepséget januárra tolná át és a téli koncert nevet adná neki.
Parma szerint a multikulturális, etnikailag sokszínű közösségben az is gondot jelentett, mikor két szülő karácsonyi énekeket akart megtanítani az iskola diákjainak. Parma tavalyi rossz élményeket szerzett, az iskola karácsonyi ünnepségén a muszlim gyerekek csak egy helyben álltak, miközben a többiek a hagyományos ünnepi, vallásos dalokat énekelték.
A muzulmánok szerint is felesleges döntés
Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője betlehemmel a kezében érkezett az iskola épületéhez és karácsonyi dalokat tartalmazó CD-ket osztott szét. Mariastella Gelmini, a Forza Italia (FI) jobbközép ellenzéki párt volt oktatásügyi minisztere pedig beállt a karácsonyi dalokat éneklő szülők közé.
Nunzio Galantino, az olasz püspöki kar főtitkára “túlzott ideológiának” és “nevetségesnek” nevezte, ha éppen más hagyományokra és vallásokra való hivatkozással törlik el a karácsonyi ünnepséget.
Az olaszországi muzulmán közösségek is “feleslegesnek” tartották az iskolaigazgató döntését, hangsúlyozva, hogy az olasz állami iskolákba járó muzulmán vallású diákok közül soha senki sem akadályozta meg a keresztény karácsony iskolai megünneplését. Az olaszországi iskolák több mint 7 millió tanulójából – az általános iskolától az érettségiig – 300 ezer a muzulmán vallású, míg 2008-ban 81 ezer volt a számuk.