Nagyvilág

Az olaszok felháborodtak, mert egy iskolaigazgató eltörölné a karácsonyi ünnepséget

karacsonyfa-diszites(1)(960x640).jpg (karácsonyfa, karácsonyfadísz, díszítés, )
karacsonyfa-diszites(1)(960x640).jpg (karácsonyfa, karácsonyfadísz, díszítés, )

Matteo Renzi olasz miniszterelnök provokatívnak nevezte Marco Parma iskolaigazgató döntését, aki iskolájában új alapokra helyezné a karácsonyi ünnepséget, kezdetnek megváltoztatná a nevét és tiltaná az egyházi énekeket – írja a Guardian. A Milánó környékén található rozzanói általános- és középiskola pedagógusa a multikulturalizmus nevében változtatná meg az ünnepséget.

Matteo Renzi a Corriere della Sera című lapnak azt mondta: a karácsony jóval fontosabb az igazgató provokációjánál. A miniszterelnök szerint ha a férfi ezzel a lépéssel az integráció mellett állna ki, óriási hibát követ el.

A 63 éves Marco Parma ötlete miatt több szülő is tüntetett, illetve a média is felkapta az ügyet, a férfi a karácsonyi ünnepséget januárra tolná át és a téli koncert nevet adná neki.

Parma szerint a multikulturális, etnikailag sokszínű közösségben az is gondot jelentett, mikor két szülő karácsonyi énekeket akart megtanítani az iskola diákjainak. Parma tavalyi rossz élményeket szerzett, az iskola karácsonyi ünnepségén a muszlim gyerekek csak egy helyben álltak, miközben a többiek a hagyományos ünnepi, vallásos dalokat énekelték.

Parma egyébként tagadta, hogy megtiltotta volna a feszületeket kifüggesztését az osztálytermekben.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik