Külföld

Az orosz külügyminiszter is komolyan megfenyegette a törököket

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 11. 25. 18:59

Az orosz vadászbombázó lelövésének komoly következményei lesznek a két ország kapcsolataira nézve, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török kollégájával, Mevlut Cavusogluval szerdán folytatott telefonbeszélgetésében. A két politikus egy nappal aután beszélt egymással, hogy a török légierő F-16-os vadászgépe lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai-török határ közelében.

A beszélgetésről kiadott orosz külügyi közlemény szerint Lavrov felháborodásának adott hangot Ankara eljárása miatt. Hangsúlyozta: Törökország azzal, hogy lelőtte a terrorellenes műveletben részt vevő harci repülőgépet, amely Moszkva álláspontja szerint nem sértette meg a török légteret, tulajdonképpen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet támogatta. A közlemény szerint Ankara előre kitervelt módon, szándékosan és határozott célokat követve cselekedett.

Lavrov emlékeztetett arra is, hogy Moszkva szerint Törökország illegális olajkereskedelmet folytat az IÁ-val, ami éppen azon a területen zajlik, ahol a vadászbombázót lelőtték. Hangsúlyozta, hogy a gép lelövésének komoly következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokra nézve, és nem marad válasz nélkül – olvasható a közleményben.

A török külügyér sajnálja

Cavusoglu a közlemény szerint sajnálatát és részvételét fejezte ki az orosz pilóta halála miatt, és a Moszkvával való párbeszéd és kapcsolatok megőrzésének fontosságáról beszélt, de igyekezett igazolni országa eljárását. Emlékeztetett arra is, hogy már október elején figyelmeztették Moszkvát a korábbi légtérsértések miatt. Az orosz tárcavezető elismerte, hogy valóban kaptak ilyen figyelmeztetéseket, és azokat az eseteket már kimerítően feltárták.

Lavrov szerint az orosz adatok arról tanúskodnak, hogy a vadászbombázó szíriai légtérben tartózkodott, ott is lőtték le, és a török határtól négy kilométerre zuhant le, miközben Ankara és a NATO azt állítja, hogy a Szu-24-es 17 másodpercig tartózkodott a török légtérben. Felidézett egy három éve történt hasonló esetet, amikor a szíriaiak lelőttek egy török felségjelű gépet, amely megsértette a légterüket.

Ettől nem függhet a barátság

Recep Tayyip Erdogan jelenlegi török elnök, aki abban az időben a miniszterelnöki tisztséget látta el, parlamenti beszédében úgy vélekedett, hogy egy rövid ideig tartó határsértés nem lehet ürügy erőszak alkalmazására – emlékeztetett Lavrov. Az orosz külügyminiszter sajnálatát fejezte ki annak kapcsán is, hogy véleménye szerint a kedden tartott rendkívüli NATO-tanácskozáson Törökország akcióját igyekeztek mentegetni, nem esett szó sem sajnálatról, sem részvétről, és hasonló nyilatkozatok érkeztek az EU-ból is.

A két nép barátsága nem függhet a politikusoktól – hangsúlyozta Lavrov -, azonban a kétoldalú kapcsolatokat komolyan felülvizsgálhatják. A telefonbeszélgetés mintegy egyórás volt, és a török külügyminiszter kezdeményezte – mondta az orosz külügyminiszter.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.