US President Barack Obama holds a press conference following the G20 summit in Antalya, on November 16, 2015. World leaders on November 16 committed to join forces to bring peace to Syria and destroy the Islamic State jihadist network, hoping to curb the extremist menace after the Paris attacks. AFP PHOTO / SAUL LOEB
Külföld

Obama: egységesen állunk ki a fenyegetés ellen

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 11. 16. 16:44

A szíriai emberek megsegítéséért is többet kell tenniük az országoknak – mondta az amerikai elnök törökországi sajtótájékoztatóján.

Minden nemzetnek fel kell lépnie az Iszlám Állam fenyegetése ellen – mondta Barack Obama a törökországi Antalyában, a G20 csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján. Az amerikai elnök elmondta: Párizs nincs egyedül, a találkozó résztvevői azt üzenik, hogy egységesen állnak ki a fenyegetés ellen.

Obama szerint a szíriai emberek megsegítéséért is többet kell tennie a többi nemzetnek, a közel-keleti országból érkező menekültekről pedig azt mondta: „értékeink elárulása lenne, ha az arcukba csapnánk az ajtót”.

Az Iszlám Államot „a gonosz arcának” nevezte az amerikai elnök és kijelentette: erősítik a katonai beavatkozást, szárazföldi különleges erőket is felhatalmazott a részvételre. Ugyanakkor hiba lenne nagy számú földi erőt harcba küldeni a dzsihádisták ellen – vélte. „A stratégia, amit kitűztünk, nyilvánvalóan működő stratégia, de időbe telik” – közölte. A terrorizmus fő kihívásának azt nevezte, hogy az elkövetők nem törődnek azzal, hogy ők is meghalhatnak. „Ez nem hétköznapi hadviselés” – mondta Obama, hozzátéve, hogy ha az Iszlám Államot valódi államként kezelik, azzal a terrorszervezet narratíváját veszik át, holott ezek „a megdicsőülésről fantáziáló gyilkosok”.

Az elnök kijelentette: csak azért nem fognak akciókat végrehajtani, hogy az Egyesült Államok keménynek tűnjön, hanem azt fogják tenni, amire az amerikaiak biztonságának garantálásához szükség van.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.