Külföld

Az indiai lány, aki arc nélkül is teljes életet él

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2015. 11. 07. 17:48

A most huszonegy éves Khadija Khatoon szüleivel él, sosem járt iskolába, és boldog, hogy ilyennek született.
Korábban a témában:

Az arcon súlyos kinövéseket okozó neurofibromatózisban szenvedő lány eddig úgy élte le az életét, hogy az orvosok azt mondták, nem tehetnek érte semmit.

Vastag, nehéz szempillákkal született, és máshogy nézett ki, mint a többi gyerekem, mikor csecsemők voltak, de addig nem hittük volna, hogy bármi gond van, míg rá nem jöttünk, hogy nem tudja teljesen kinyitni a szemeit.

– mesélte a gyermekét otthon megszülő édesanyja.

Mikor elvitték az orvosokhoz, azok hosszú vizsgálatot követően arra a megállapításra jutottak, hogy semit nem tehetnek a lány érdekében. A helyzet azóta nagy mértékben rosszabbodott, az évek során egyre nagyobb és súlyosabb kinövések jelentek meg Khadija arcán, aki elutasított minden segítséget.

Nincsenek igazi barátaim, csak a családom, akiket nagyon szeretek. Ő jelentik nekem a világot, nem is beszélek idegenekkel.

A látását teljesen elvesztett Khadija azonban így is jól érzi magát a bőrében: a napjait édesanyjával való beszélgetéssel, sétával és gondolkodással tölti.

A család két bátyja havi harmincezer forintos keresetéből él. Édesapjuknak nincs munkája, és mindössze a kertjükben nőtt zöldségeket piacon való eladásával tud hozzájárulni a családi kassza növeléséhez.

A lány reméli, hogy a kormány felfigyel majd rájuk, és segíti őket. Műtétet azonban nem akar, hiszen fél, hogy azok veszélybe sodornák az életét. Lehet azonban, hogy mégis sor kerülni fog egy életmentő műtétre, hiszen az évek során egy tumor fejlődhetett ki a fejében, amely mérete miatt könnyen halálos is lehet.

A lányra egy városi hivatalnok, Rupak Dutta figyelt fel a múlt héten, majd megosztotta a lány fényképét a Facebook-ján, hogy az emberek felfigyeljenek rá, és segítsék. Rupak most már helyi szervezetekkel tárgyal, hogy a lányt specialisták vizsgálhassák meg, és felmérjék a műtét veszélyességét, valamint lehetőségeit. A lánynak a Crowdfunder nevű brit, közösségi finanszírozást lehetővé tévő oldalon is lehet adományokat küldeni.

Jelenleg közel másfél millió forint, a célösszeg majdnem fele gyűlt össze, de a még huszonöt napon át tartó gyűjtést minden bizonnyal siker fogja koronázni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.