Nagyvilág

Rossz veséje miatt került a kurd férfi a halálfurgonba

Egészen elkeserítő Szaid története. A kurd férfi nem tudta megműttetni a veséjét Irakban, ezért útnak indult Európába az egészségéért. A Parndrofnál talált halálfurgonban végezte be életét. Egy egészségügyi menekült története.

Szaidról augusztus 24-én, hétfőn kapott utoljára hírt a családja. Ekkor épp Magyarországról jelentkezett be az iraki Kurdisztánból elindult férfi a 3600 kilométeres útra, hogy Németországban megoperáltassa beteg veséjét. Ahogy a Guardian utánajárt, az embercsempészek azt ígérték a hétfői jelentkezés után aggódni kezdő családnak, hogy hamarosan kapnak információt. Kaptak is, az osztrák rendőrségtől.

Ugyanis Szaid egyike volt annak a 71 embernek, akik megfulladtak egy hűtőkamionban, amit augusztus 27-én találtak meg Parndorfnál a sztrádán.

A lap rokonokkal, Szaid Otmán Mohammed utastársaival, embercsempészekkel beszélt, hogy összeálljon nekik az Európát megrázó tragédia egy szelete. A történet nyár közepén kezdődött, a a 35 éves férfi ekkor hagyta el Szulejmánija városát, amit nem rohant le az Iszlám Állam, ő tényleg a veséje miatt menekült el. Tény, hogy lelécelésében szerepet játszott a működésképtelen állam és a korrupció. Szaid hiába tüntetett és hiába lépett be pártokba, nem változott semmi.

“Nincs jövőm ezen a helyen” – mondta egy haverjának akkoriban, és már el is képzelte magát Németországban jó vesével, egy használtautó- vagy mobilkereskedőként. Szaid amúgy 2006-ban már megpróbált lelépni, akkor Törökországban elfogták és visszatoloncolták.

A Guardian beszélt Kamislivel, aki öt évet élt anno Bulgáriában, így abban is lett tapasztalata, hogyan lehet könnyen bejutni Európába. Kamisli Szaid 14 fős csoportjának is felajánlotta a nagy ajánlatot: egy nagyobb summáért egészen Németországig viteti őket. Tíz napos utat ígért, ebben egy 22 órás Bulgáriába gyaloglás is benne volt, ahonnan autóval mennének.

Mindezt 9500 dollárért (2,6 millió forintért) vállalta.

A család még július 22-én is próbálta Szaidot lebeszélni a hosszú útról, majd egy utolsó közös fotó után fájó szívvel elengedték. Szaid egy videóüzenetet még küldött a kurd hatóságoknak, őket okolva, hogy el kell hagynia hazáját. 14 fős csapatuk kocsival érte el Törökországot, majd Diyarbakirból egy óra alatt
Isztambulba repültek. Hamar továbbmentek, 18 órával otthonról való távozásuk után már a bolgár határnál voltak.

Ekkor jött egy nem várt fordulat: átértek négy óra túrázással, majd kilenc, rendőrszerű egyenruhás férfi megállította, megverte és kirabolta őket. Vissza kellett térniük Törökországba. Pár nappal később ismét próbálkoztak, ekkor sikerült néhányuknak a bravúr. Szaidot elfogták a bolgár rendőrök és Szvilengradba került egy zárkába 28-án. Innen egy menekülttáborba vitték őket, ahol egy hónapot töltöttek. Augusztus 21-én engedték ki őt és elfogott társait.

És akkor megérkeztek Magyarországra

Szaidék könnyedén átjutottak Szerbiába és Magyarországra. Karvan Husszein volt az utolsó embercsempész, aki segítette útjukat, bár Kamisli sose találkozott vele és Szaid családja is rosszakat hallott róla. Szaid egyik korábbi, el nem fogott utazótársa is szólt a családjának, hogy Husszein olyan teherautóban vitte át
őket Ausztriába, amiben halálfélelmük volt. A család megpróbálta pénzzel elintézni, hogy egy hűtőautó helyett egy rendes kocsiban vigyék át Szaidot. Vele még Kamisli és a bátyja is tudott beszélni, mindketten mondták, hogy ne szálljon be teherautóba.

Augusztus 25-én hiába hívták Husszeint, aki csak annyit mondott, Szaidot őrizetbe vették Ausztriában vagy Münchenben, majd lecsapta a telefont. Aztán megjöttek a hírek a halálfurgonról, amiben az első információk szerint 20, a továbbiak szeint 50, majd 71 holttestet találtak, amik 48 órája oszlottak odabent. A
feltételezett sofőrt, a bolgár Cvetan Cvetanovot elfogták, ahogy négy további bolgárt és egy afgánt is Magyarországon.

A család apránként tudta meg, hogy Szaid is a kisteherautóban utazott, három hét múlva érkezett meg a férfi halotti bizonyítványa. Az anyja elől úgy próbálták meg eltitkolni a halálhírt, hogy minél tovább nem mondták el neki, aminek szomorú vége lett. A reptéren, a holttest hazahozatalakor tudta meg az édesanya, hogy fia meghalt, amikor egy reptéri alkalmazott felkiáltott:

Ki jött a holttestekért?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik