Nagyvilág

A törökök tagadják, hogy lőnék a kurdokat

kurdisztáni harcosok (Array)
kurdisztáni harcosok (Array)

Ankarai kormányilletékesek tagadták, hogy a török hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló Népvédelmi Egységek nevű szíriai kurd szervezetnek egy észak-szíriai faluban kialakított állásait támadta.

A török külügyminisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője leszögezte, hogy a hadsereg nem tett ilyet. Milyet? Olyat, amiről itt írtunk Egy másik, ugyancsak név nélkül nyilatkozó kormányilletékes úgy nyilatkozott, hogy a török hadsereg szíriai és iraki hadművelete nem irányul a szíriai kurd erők ellen, és vizsgálják az ezzel kapcsolatos állítások helytállóságát.

“A folyamatban lévő katonai művelet a török nemzetbiztonságot fenyegető veszélyek semlegesítését szolgálja, és továbbra is az Iszlám Államot, illetve Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) veszi célba” – mondta az ankarai kormányilletékes. Hozzátette, hogy sem az YPG, sem más szervezetek nem szerepelnek a török hadsereg célpontjai között.

Az YPG és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet közölte hétfőn, hogy török harckocsik lőtték a határon át az YPG állásait a török határhoz közeli Zor Maghar faluban, Aleppó tartományban. A legjelentősebb szíriai kurd fegyveres szervezet felszólította Ankarát, hogy vessen véget az “agressziónak”, és az IÁ ellen harcoljon.

Törökország sokáig huzakodott, majd péntek hajnalban, egy határ menti török városban elkövetett, 32 halálos áldozatot szedő merénylet után kapcsolódott be az Iszlám Állam elleni, amerikaiak vezette nemzetközi hadjáratba Szíriában és Irakban. Engedélyezte továbbá incirliki támaszpontja használatát az IÁ ellen harcoló nemzetközi koalíciónak.

A török harci gépek hírügynökségi jelentések szerint légicsapásokat mértek a terrorcsoportnak tartott Kurdisztáni Munkáspárt törökországi kurd lázadószervezet észak-iraki kiképzőtáboraira is, de az IÁ ellen harcoló szíriai YPG állásait eddig nem támadták. Az YPG a legszervezettebb és leghatékonyabb fegyveres erő az IÁ elleni harcban, de Törökország nem nézi jó szemmel a sikereit, mivel a csoport kapcsolatban áll a PKK-val.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik