Nagyvilág

Nem tartja számon az amerikai külügy, ki fogadja Szijjártót

Marie Harf (Marie Harf)
Marie Harf (Marie Harf)

Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivőjének sajtótájékoztatóján az Egyesült Államokból kitiltott magyar kormánytisztviselők ügye is előkerült.

A hétfői sajtóeseményen Marie Harf válaszolt a riporterek kérdéseire, Magyarország is szóba került. Egy újságíró megjegyezte, hogy a magyar külügyminiszter kedden az Egyesült Államokba látogat, ennek kapcsán kérdezte, hogy kikkel találkozik Szijjártó, miért alkalmaztak beutazási tilalmat és kik ellen.

Harf megerősítette a kitiltások tényét és elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt alkalmazták a 7750-es elnöki rendeletet jelenlegi és korábbi magyar tisztségviselők ellen, akik hivatali korrupcióba keveredtek. A szóvivő megjegyezte, hogy mint más vízumügyek esetében, így itt sem adhatnak bővebb tájékoztatást, ugyanakkor a külügyminiszterre nem vonatkozik a tilalom.


Maria Harf beszélt a kitiltásokról (Fotó: Europress)

A külügyi helyettes szóvivő kitért arra, hogy Magyarország az Egyesült Államok közeli szövetségese és folyamatos párbeszédben állnak a magyar kormánnyal a demokratikus szabályokat érintően. A külügyi szóvivő nem tudta pontosan, hogy kikkel fog találkozni Szijjártó, mint mondta, talán Victoria Nuland államtitkár-helyettessel, de ennek utána kell néznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik