Nagyvilág

Orbán emlékezzen vissza a magyar történelemre

Éles kritikát kapott a magyar miniszterelnök. Az EU- és NATO-tagságnak nemcsak az előnyeit kellene kihasználni, hanem az értékrendjét is felvállalni.

Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai ügyekért felelős helyettes államtitkára a washingtoni székhelyű Európai Politikaelemző Központ csütörtöki rendezvényén azt mondta, hogy Közép-Európa ismét a frontvonalba került a Nyugat biztonságának és értékeinek megvédéséért folytatott harcban – írja az EUobserver.

Nuland bírálta Orbánt amiatt, hogy kritizálja az Oroszország elleni nyugati szankciókat. „A büntetőintézkedések érvényesítése nem egyszerű és sok ország fizet nagy árat. De amikor európai vezetők olyan kijelentéseket tesznek, melyek a közös megoldás ellen vannak, vissza kellene emlékezniük saját nemzetük történelmére és arra, hogy milyen jó lett volna, ha szomszédaik kiállnak értük” – mondta a helyettes államtitkár.

Beszélt Orbán tusványosi kijelentéséről is, ami arról szólt, hogy nem hiszi, hogy EU-tagságunk megakadályozna bennünket egy nemzeti alapokon nyugvó illiberális állam felépítésében. „Vannak vezetők a régióban, akik miközben az EU- és NATO-tagság előnyeit kihasználják, elfelejtik, hogy ezek az intézmények milyen értékeken nyugszanak” – mondta Nuland. „Megkérdezném ezeket a vezetőket, hogy hogyan alszanak éjjel a NATO ötödik cikkelyével takarózva, amikor nappal ’illiberális demokrácia’ felé tolják az államukat, felszítják a nacionalizmust, akadályozzák a szabad sajtó működését és démonizálják a civil társadalmat?”

A helyettes államtitkár Kelet-Európa rákos betegségének nevezte a demokrácia lecsúszását és a korrupciót, ami aláássa a nemzetek biztonságát. Bírálta a Déli Áramlat gázvezeték építésében részt vevőket is, felszólította őket, hogy hagyjanak fel a piszkos üzletekkel, melyek országaik energiafüggőségét növelik a hivatalos politikával szembemenve.

Az EUobserver emlékeztet arra is, hogy Barack Obama nemrég egy kalap alá vette Magyarországot Oroszországgal a civil társadalom elleni támadások miatt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik