Nagyvilág

Horror az óceánjáró hajókon

A személyzet által elkövetett nemi erőszakról is beszámoltak utasok, mégse vonták felelősségre a tetteseket. A hajóüzemeltetők összezárnak, ha baj van. Az amerikai szenátus vizsgálódik, mit lehet tenni az utasok védelmében – tudósít az Associated Press.

Laurie Dishman könnyek közt mondta el a szenátus tagjai előtt, hogy Mexikóba utazott, amikor az őt szállító hajó személyzetének egyik tagja fojtogatta és megerőszakolta. A kaliforniai nő tapasztalata szerint az utasokat semmilyen jog és védelem nem illeti meg. A személyzet tagjai nem segítettek neki, még azonnali orvosi segítséget sem kapott. Az elkövetőt azóta sem tartóztatták le.

A szenátus kereskedelmi bizottságának elnöke azt mondta, hogy a hajóüzemeltetők tagadják, hogy baj lenne, holott zavaróan gyakran fordulnak elő bűncselekmények, tűzesetek, vízbe fulladások és meghibásodások az óceánjáró hajókon. Jay Rockefeller ezért tavaly törvényjavaslatot is beterjesztett az utasok védelme érdekében, ennek kapcsán tartottak meghallgatást.

Rockefeller szerint az utasok többségének pozitívak az élményeik, de bármennyi visszaélés is fordul elő, az ellen fel kell lépni.

Philip Gerson ügyvéd a meghallgatáson elmondta, hogy egy ügyfelét, egy Asperger-szindrómás 15 éves lányt két másik utas erőszakolta meg, ráadásul úgy, hogy a hajótársaság úgy hirdette meg az utat, hogy gondját viselik az egyedül utazó fiatalkorúaknak.

Egy nő arról számolt be, hogy miután tűz ütött ki a hajón, amin utaztak, leállt a víz- és szennyvízrendszer. Az óriásutasszállítón egymás mellett sorakozó zacskókban gyűjtötték az ürüléket, a zuhanyzókban feljött a szennyvíz. Világossá vált, hogy a hajótársaságnak fogalma sincs, mit kezdjen a helyzettel – mondta.

A szenátusi bizottság tagjai kijelentették, hogy a hajótársaságoknak a jegyvásárlás előtt világossá kell tenniük az utasok számára, hogy milyen jogok illetik meg őket és miről kell lemondaniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik