Nagyvilág

Beperli a török kormányfőt egykori szövetségese

Becsületsértés vádjával feljelentést tett Recep Tayyip Erdogan ellen Fethullah Gülen hitszónok, akit a török miniszterelnök többször is azzal vádolt meg, hogy ő áll a hatalmának megdöntését célzó korrupciós botrány kirobbantása mögött.

Az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő befolyásos iszlám prédikátor 100 ezer török líra (több mint 10 millió forint) kártérítést követel a török miniszterelnöktől, aki megsértette és becsmérelte őt – tette hozzá a Zaman című népszerű török újság.

Erdogan a közvetlen környezetét is érintő korrupciós botrány decemberi kirobbanása óta többször is annak a véleményének adott hangot, hogy a kiterjedt vizsgálat mögött a 72 éves hitszónok Hizmet (Szolgálat) nevű mozgalma áll, amelynek a kormányfő szerint jelentős a befolyása a török bíróságokra és a médiára, és ennek révén “párhuzamos államot” épített ki az eurázsiai országban.

Példátlan tisztogatás

A Hizmet éveken át támogatta Erdogan iszlamista-konzervatív kormányát, különösen a hadsereg politikai befolyása elleni küzdelemben. Az utóbbi időben azonban megromlott a kormányfő és a hitszónok viszonya. A 2003 óta hivatalban lévő Erdogan szerint Gülen célja a rendszer destabilizálása a március végi helyhatósági választások és az augusztusban esedékes elnökválasztás előtt. A botrány miatt a kormány három tagja kényszerült lemondásra, és őrizetbe vettek több, a miniszterelnökhöz közel álló befolyásos üzletembert. A kormányfő válaszul példátlan tisztogatásba kezdett a rendőrségnél és a bíróságnál, ami eddig már több mint 6 ezer személyt érintett.

Kedden az Újságírók és Írók Alapítványa – Gülen vallási egyesületének egyik hivatalos szócsöve – közleményében sajnálatát fejezte ki a “nagyon aggasztó” törökországi fejlemények miatt, amelyek szerinte a török jogállamiságot fenyegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik