Nagyvilág

Ahol bocsánatot kérnek a becsapott választóktól

Japán kormányfőhajtás (japán, kormányfő, )
Japán kormányfőhajtás (japán, kormányfő, )

A japán kormánypárt azután döntött a választók nyilvános megkövetése mellett, hogy 2009-es ígéretei nagy részét nem tartotta be.

A konzervatív Jomiuri Simbun című japán lap információi szerint a kormánypárt Magyarázat a választási programhoz és egyéb fontos intézkedésekhez címet viselő kiadványa – amelyet a lap szerint szombaton hoznak nyilvánosságra – úgy fogalmaz: a párt túlzottan derűlátó volt a DPJ-t hatalomra segítő ígéretek kivitelezhetőségét és azok finanszírozását illetően, s terveit nem magyarázta el kellő részletességgel a választóknak.

A kormánypárt emellett a választási programban nem említett adóemelésekért és a társadalombiztosítási rendszer átalakításáért is a japán nép elnézését kéri.

Pártbéli források szerint a DPJ a nyilvános bocsánatkéréssel megtépázott megítélésén próbál javítani a közelgő választások előtt, s az elmaradt ígéretek mellett arra is fel akarja hívni a figyelmet, hogy 11 fontos politikai területen jelentős előrelépést ért el kormányon töltött három éve alatt.

Az Aszahi Simbun napilap felmérése szerint a kormány támogatottsága októberben 20 százalék alá esett, míg a Nihon Keidzai Simbun üzleti lap múlt heti közvélemény-kutatása alapján a választók mindössze 11 százaléka szavazna a DPJ-re. Japánban legkésőbb jövő szeptemberben kell választásokat tartani.

A felsőházban többségben lévő ellenzék hosszú ideje követeli a parlament alsóházának feloszlatását és előre hozott választások kiírását. A sorozatos kiválások miatt a megválasztásakor még a mandátumok mintegy kétharmadát birtokló DPJ többsége hat főre olvadt az alsóházban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik