Nagyvilág

Egyszerre demonstrált erőt Hollande és Sarkozy

A "nagygyűlések csatája" zajlott vasárnap Párizs utcáin, ahol hét nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt a két fő jelölt egy időben kampányolt.

Mindkét tábor szerint 100 ezres tömeg gyűlt össze, a számháború elkerülése végett azonban a rendőrség nem kívánt adatokat közölni a részvételről.

A felmérések szerint a vesztésre álló jobboldali jelölt, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő jelképes helyszínen, a Concorde téren – ahol öt évvel ezelőtt a győzelmét ünnepelte – arra kérte a “csendes többséget”, hogy “ne féljen, mert (a szocialisták) nem fognak győzni”.

Eközben az esélyesebb baloldali jelölt, Francois Hollande néhány kilométerrel arrébb, a vincennes-i kastély előtti téren azt mondta: készen áll arra, hogy Franciaország elnöke legyen. “Egy olyan köztársaság elnöke leszek, amely erősebb lesz, mint a piacok” – tette hozzá.

Hollande elsősorban az összefogás és a megbékélés szükségességét hangsúlyozta, míg Sarkozy idézetekkel teli (Moliere, Voltaire, Chateaubriand, Péguy, Charles de Gaulle), s ünnepélyesebb hangvételű beszédében Franciaország nagyságára hivatkozott, s a jobboldali szavazótábort a baloldali “egyenlősdiség” szellemével szemben egy “újfajta modell” megalkotására szólította fel.

“A négy éve egymást követő válságok olyan figyelmeztetések, amelyeket a világnak meg kell hallania. Komolyan állítom, hogy civilizációnk túlélése a tét, a mi civilizációnké” – fogalmazott az államfő. Hozzátette: “Ne féljetek! Ott leszek veletek minden percben, minden pillanatban, Franciaország népe, halld meg a szavam! Franciák, segítsetek nekem!”

A szocialista jelölt ezalatt azzal vádolta meg jobboldali riválisát, hogy “Franciaország egyik felét folyamatosan a másik oldal ellen hangolja”. “Nem létezik az egyik oldalon hangos kisebbség, a másikon pedig csendes többség. Ez a többség nem csendes lesz, hanem merész, nagy és a változást hozza el” – mondta Hollande.

A tömegdemonstrációval mindkét jelölt célja az volt, hogy nagyobb tömeget mozgósítson az első forduló előtt, mint az ellenfél. A feladat a hivatalban lévő államfő számára nehezebb, aki a felmérések szerint 36 százalékos tetszési mutatóval minden idők legnépszerűtlenebb leköszönő köztársasági elnöke.

Sarkozynek márciusban, a toulouse-i és montaubani merényleteket követően sikerült ledolgoznia lemaradását, s esélyesebbnek tűnt az első fordulóban. Az utóbbi hetekben azonban ismét kiegyenlítődtek a viszonyok: mindketten 27 százalékos támogatottságra számíthatnak április 22-én.

Az első hely elsősorban szimbolikus győzelmet jelentene a május 6-i második fordulóban így is vesztésre álló jobboldali jelölt számára, s elhitethetné táborával, hogy még nem dőlt el a választás kimenetele. A jobboldal tartalékai ugyanakkor a második fordulóra nagyon csekélyek, s jelenleg valamennyi felmérés azt jelzi: Sarkozy 45-46 százalékos eredménnyel elveszti az elnökválasztást. Hollande győzelme az első fordulóban viszont hatalmas pszichológiai fegyver lehet a baloldal kezében Sarkozyvel szemben: annak a bizonyítéka, hogy érdemes volt visszafogott kampányt folytatnia a szocialista jelöltnek. Számára egyébként a második hely sem jelentene tragédiát, miután a második fordulónak így is ő lenne a nagy esélyese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik