Nagyvilág

Elmezavaros katona lőtte le az Irakban szolgáló magyart

Rendszeresen hangokat hallott a fejében, amelyek azt hajtogatták: "Meghalsz! Meghalsz!"

Az amerikai katonai vezetők azt akarták, hogy minél több ember legyen kint Irakban, ezért kerülhetett ki a háborús övezetbe az az elmezavar jeleit mutató katona, aki 2009-ben agyonlőtt egy magyar köztisztasági munkást – vélekedett tanúvallomásában az emberöléssel vádolt tizedes elöljárója a KCEN-HD News és a The Killeen Daily Herald csütörtöki beszámolója szerint.

Az őrmester tucatnyi alkalommal figyelmeztette elöljáróját, hogy baj van Carl T. Stovall tizedes beszámíthatóságával. Stovall 2009. március 26-án agyonlőtte a Camp Taji katonai területén földmunkát végző Bogdán Tibort, a vallomása szerint azért mert, terroristának nézte, aki éppen egy pokolgépet akar elásni.

Salas elmondta: négyéves altiszti szolgálata alatt sohasem találkozott még egy olyan problémás katonával, mint Stovell, aki gyakran késett, rendezetlen egyenruhában jelent meg, és nem tudta türtőztetni magát. Az őrmester pszichiátriára is elvitte Stovallt, ahol a doktor megállapította, hogy “abnormális volt az elmeállapota”. A tizedes katonatársai attól tartottak, hogy a lövészetek alkalmával valami veszélyes dolgot művel, és ez az aggodalom az Irakba való átvezénylés előtt egyre erősödött. Az őrmester figyelmeztetései a század vezetésénél süket fülekre találtak, így Stovall harmadszor is kijutott a Közép-Keletre.

Korábbi szakaszparancsnoka szerint az is felmerült, hogy “a katonák biztonságának érdekében” vegyék ki az ütőszeget az “őrült hírében álló” tizedes fegyveréből, vagy hogy a nála lévő lőszert cseréljék vaktöltényekre.

A védelem szerint Stovell attól rettegett, hogy a bajtársai meg fogják gyilkolni és hangokat hallott a fejében, amelyek azt hajtogatták: Meghalsz! Meghalsz!

A most 28 éves Stovall, miután közvetlen közelről fejbe lőtte Bogdán Tibort  egy, már a levegőbe emelkedett helikopterre felkapaszkodva próbált elmenekülni a helyszínről, majd az őt kihallgató nyomozóknak háromfajta verzióval is előállt a történtekről. Először azt állította, hogy véletlenül tüzelt, majd tagadta a bűncselekményt, végül azt állította, hogy az incidens előtt meglátogatta őt egy “kis ember”, aki a légierő alezredesévé léptette elő, és ő azért végzett a magyar férfival, akinek az oldalán “valamit” látott, mert terroristának nézte, és bizonyítani akarta, hogy méltó az új rendfokozatára.

David M. Benedek ezredes, törvényszéki elmeorvos, aki vizsgálatok sorozatát végezte el Stovallon, elmondta, hogy praxisában a tizedes az első paranoiás tudathasadásos katona, aki szerinte nem felelős a tettéért.

A tárgyaláson a védelem összesen 35 a vád pedig 10 tanút kíván beidézni, köztük Bogdán Tibor özvegyét és egy másik hozzátartozóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik