Nagyvilág

“Kísértethajó” feneklett meg Mumbai egyik strandján

Vizsgálatot indítottak az indiai hatóságok annak kiderítésére, hogyan juthatott észrevétlenül a nemzeti felségvizekre egy legénység nélküli olajszállító hajó.

Az eset már csak azért is rendkívül kellemetlen a parti őrség számára, mert a 2008-as mumbai terrortámadások óta India kiemelt feladatként kezeli a part menti biztonság szavatolását. A 166 halálos áldozatot követelő merénylet elkövetői – egy tízfős iszlamista kommandó – ugyanis az óceánon keresztül érkeztek a tett helyszínére, miután sikerült eltéríteniük Mumbai irányába az indiai partoknál közlekedő egyik halászhajót.

A védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a panamai zászló alatt közlekedő tanker 13 fős legénysége még június 29-én Omán közelében adott le vészjelzést, amikor észrevették, hogy víz jelent meg a gépházban. A következő napon a járművet elhagyták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik