Nagyvilág

Dagad a lehallgatási botrány a brit celebkörökben is

A politika és a rendőrség legmagasabb vezető szintjeiig jutott az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai telefonlehallgatási sajtóbotránya.

A brit ellenzék vezetője vasárnapi nyilatkozatában közölte, hogy meg kell vizsgálni a médiatulajdonosi koncentráció törvényi korlátozásának lehetőségét. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron konzervatív párti miniszterelnök az elmúlt hónapokban több alkalommal fogadta a fő vidéki kormányfői rezidencián, Chequersben a Murdoch-csoport több vezetőjét, köztük olyanokat, akiket azóta őrizetbe vettek a lehallgatási ügyben.

A Downing Street ezt meg is erősítette, közzétéve, hogy a chequersi vendégek között volt Andy Coulson, a News of the World egykori főszerkesztője, aki később egy ideig Cameron sajtófőnökeként is tevékenykedett.

Coulson foglalkoztatása miatt Cameron az ellenzéki támadások pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben. Coulson ráadásul – mint a legújabb értesülésekből kiderül – azután vendégeskedett Cameron meghívására Chequersben, hogy idén januárban sajtófőnöki állásából is távozni kényszerült a lap információszerzési módszereiről szóló mind újabb leleplezések miatt.

Andy Coulsont a most kirobbant, minden eddiginél súlyosabb telefonlehallgatási ügyben a Scotland Yard nemrég őrizetbe is vette.

Kétszer is megfordult Chequersben a miniszterelnök vendégeként Rebekah Brooks, aki a botrányt kirobbantó lehallgatások idején volt a News of the World főszerkesztője, majd a lapot kiadó brit Murdoch-érdekeltség, a News International vezérigazgatójává lépett elő. E tisztségéről a botrány hatására a minap lemondott.

Vendégeskedett a miniszterelnök vidéki rezidenciáján – felesége társaságában – James Murdoch, Brooks egykori főnöke, a News International elnöke, a globális sajtó- és médiabirodalom, a News Corporation alapítójának, Rupert Murdochnak a fia is, akinek helyzete a brit érdekeltség élén egyes értesülések szerint szintén megingott.

A The Sunday Telegraph úgy tudja, hogy a News Corporation főrészvényesei a nagy-britanniai Murdoch-lapcsoport – a The Times, a The Sunday Times és a The Sun – eladását szorgalmazzák.

Ed Miliband, az ellenzéki Munkáspárt vezetője a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak, a The Observernek kijelentette: összpárti megállapodás szükséges egy olyan új médiatulajdonlási törvényről, amely csökkentené Rupert Murdoch részesedését a brit sajtó- és médiapiacon. Miliband “egészségtelen” mértékűnek nevezte a Murdoch-cégcsoport súlyát a nagy-britanniai sajtópiacon, mivel szerinte Murdochnak “túl nagy a befolyása a brit közéletre”.

A botrány a brit celebvilág körében is egyre magasabbra hág. A The Sunday Telegraph értesülése szerint David Beckham angol futballsztár ügyvédjei a rendőrséghez fordultak, mivel egyre több jel utal arra, hogy a News of the World annak idején Beckhamet és feleségét is célkeresztjébe vehette.

Sir Paul McCartney sajtótitkársága közölte, hogy a News of the World a Beatles egykori basszusgitárosának mobiltelefonjait is feltörte, amikor McCartney éppen válófélben volt második feleségétől.

A lap állítólag Jude Law színész mobiltelefonját is lehallgatta.

A mostani súlyos botrányt azonban az robbantotta ki, hogy – mint a múlt héten kiderült – a News of the World annak idején feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta a 2002-ben elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is, miközben az akkor már halott kislányt a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik