Nagyvilág

Siralmas állapotok uralkodnak a földrengés helyszínén

Christchurch "totális katasztrófaövezet" képét mutatja - jelentette ki Új-Zéland miniszterelnöke, miután repülőgépről megnézte a Déli-sziget legnagyobb városát.

Ez abszolút tragédia a város és Új-Zéland számára – mondta John Key újságíróknak. Az áldozatokról kiadott utolsó hivatalos jelentés 65 halottról szólt, de a város polgármestere jelezte, hogy ennél több lehet, mert sokan még a törmelék alatt vannak, ahonnan mintegy 120 embert emeltek ki élve.

A várost a déli órákban érte el az első nagy földmozgás, amelyet két másik követett, közte egy 5,9 fokozatú, a nyílt végű Richter-skálán mérve. A városban szükségállapotot rendeltek el, és mintegy ezer katonával körülzárták a központot, hogy megelőzzék a fosztogatást. A károk felméréséig bezárták Christchurch repülőterét.

A tokiói sajtóbeszámoló szerint egy Új-Zélandon nyelvgyakorlaton járó japán diákcsoport egyik tanára az otthoni rokonságát mobiltelefonon riasztva tudta közölni, hogy a romok alatt rekedtek, és így találták meg őt és a csoport hét tagját. Két másik diák még a kiszabadítására várt a jelentés időpontjában, de tizenegy társuk nem adott életjelet. Más külföldi áldozatról nem érkezett jelentés.

Mentőcsoportot küldött Új-Zélandra Japán és az Egyesült Államok is. A helyszínen már leszállt az éjszaka, a mentést reflektorok fényénél folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik