Nagyvilág

Szmolenszki tragédia: alkohol volt a parancsnok vérében

A lengyel elnök különgépének tavalyi katasztrófáját vizsgáló orosz bizottság végső jelentése szerint alkoholt találtak a lengyel légierő parancsnokának vérében.

Andrzej Blasik tábornok is a pilótafülkében tartózkodott, mielőtt a repülő lezuhant, és feltehetően lélektani nyomást gyakorolhatott a pilótára a leszállás folytatása mellett, igazolhatatlan kockázatot vállalva ezzel. Kilenc hónappal Lech Kaczynski néhai lengyel elnök repülőgépének szerencsétlensége után Oroszország átadta a vizsgálóbizottság végleges jelentését Lengyelországnak.

Az orosz jelentés szerint a vizsgálat azt állapította meg, hogy “a különgép pilótáinak tevékenységében alapvető hiányosságok voltak”. Tatjana Anogyina, a bizottság vezetője azt mondta szerdán, hogy “hiányosságok mutatkoztak meg a pilóták felkészültségében egy kiélezett helyzetben, illetve abban, hogy döntsenek egy másik repülőtér kiválasztásában”.

A szerencsétlenség okait vizsgáló műszaki bizottság megállapította, hogy a gépet az indulás előtt Varsóban karbantartották, sem hajtóművei, sem egyes rendszerei nem mondták fel a szolgálatot repülés közben, nem volt sem tűz, sem robbanás, a gépet nem érte kár a levegőben, és nem ütközött semmilyen tárgyba.

A katasztrófa közvetlen oka a bizottság jelentése szerint az volt, hogy a személyzet nem tett eleget az orosz földi irányítás utasításának, és nem a tartalék repülőtéren szállt le a géppel.

Közvetlenül a Kaczynskit és 95 főnyi kíséretét szállító repülőgép szmolenszki lezuhanása után orosz szakértők a pilótákat tették felelőssé, amiért a Tu-154-es típusú különgépet többszöri figyelmeztetés ellenére sűrű ködben próbálták meg letenni a nyugat-oroszországi város repülőterén.

Megalapozatlan, egyoldalú, és sérti Lengyelországot a tavaly áprilisi szmolenszki repülőgép-balesetről készült orosz jelentés – mondta szerdán Jaroslaw Kaczynski, a katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski néhai elnök ikertestvére.

“Ez az eredménye annak, hogy Oroszországra bíztuk a nyomozás vezetését” – fakadt ki a lengyel nemzeti-konzervatív ellenzék vezetője egy varsói sajtótájékoztatón. – A jelentés a pilótákat és Lengyelországot teszi felelőssé, egyoldalú és megalapozatlan. Sok kérdés maradt megválaszolatlanul – fűzte hozzá.

Kaczynski Donald Tusk lengyel kormányfő szemére vetette, hogy átengedte a vizsgálatot az orosz félnek, az Európai Uniót pedig kizárta a nyomozásból.

A 2010. április 10-i szerencsétlenséget senki sem élte túl. A számos magas rangú tisztségviselőből álló lengyel küldöttség Katinyba (Katyn) utazott volna egy évfordulós megemlékezésre, amelyet a Sztálin utasítására lemészárolt több mint húszezer lengyel katonatiszt, határőr, rendőr és civil emlékére rendeztek volna.

Lengyelország élesen bírálta a balesettel kapcsolatos orosz vizsgálatot. Donald Tusk miniszterelnök a vizsgálat tavaly októberben nyilvánosságra hozott előzetes eredményeit december közepén elfogadhatatlannak és hibáktól hemzsegőnek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik