Nagyvilág

Popzenék és filmek miatt börtönöztek be 1200 észak-koreait

Több mint ezer embert tartóztattak el Észak-Koreában tiltott dél-koreai műsorok megtekintése, és zenék hallgatása miatt – adta hírül az AFP.

A hírügynökség egy szöuli központú disszidens északi csoport értesüléseire hivatkozott. Az Észak-Korea Értelmiségei Szolidaritás elnevezésű szervezet elmondása szerint 1200 embert börtönöztek be az északnyugati Kaechon városában. A külföldi pop-kultúra szigorúan tiltott az elszigetelt, kommunista rezsim által irányított országban, ám az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a Kínából származó kalóz DVD-k és zene CD-k száma, ez pedig a kapitalista Dél-Korea pop-kultúrájának egyre növekvő népszerűségéhez vezetett – adta hírül internetes honlapján a szervezet.

A száműzött civil szervezet értesülései egy kaechoni rabtól származnak, aki elmondta: ezer fölé emelkedett azok száma, akiket dél-koreai televíziós drámák megnézése miatt ítéltek szabadságvesztésre, a büntetés végrehajtási intézmények pedig egyre zsúfoltabbak emiatt. A csoport elmondta: Phenjan januárban külön rendőrségi egységet hozott létre az „erkölcstelen szellem” felszámolására.

AJÁNLOTT LINKEK:

Folytatódnak a villongások a két Korea között (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik