Nagyvilág

A Vatikánt is elérte az olasz kormány korrupciós botránya

Egy bíboros és egy volt miniszter ellen is vizsgálat indult abban a korrupciós ügyben, amelyben lemondásra kényszerült az olasz gazdaságfejlesztési miniszter.

A közép-olaszországi Perugia város ügyészségének vizsgálóbírái közölték Crescenzio Sepe bíborossal, Nápoly érsekével és Pietro Lunardi volt infrastruktúra- és szállításügyi miniszterrel, hogy vizsgálat indult ellenük minősített korrupció gyanúja miatt.

A La Stampa, a Corriere della Sera és a La Repubblica című lapok beszámolói szerint Lunardi 2004-ben jóval a piaci ár alatt szerzett meg egy római épületet az akkor a Vatikán egyik “minisztériumát”, a Népek Evangelizációjának Kongregációját vezető Sepe hivatalától. Ez a tárca irányítja az egyházi állam külföldi misszióinak finanszírozását, s így jelentős pénzeszközök és nagy számú ingatlan felett rendelkezik. Rá egy évre, amikor Lunardi már a római kormány minisztere volt, ő juttatott pénzt több történelmi egyházi épületnek a felújítására, s ezek között ott volt a kongregációnak a római Spanyol lépcsővel átellenben álló központi hivatala is.

A Vatikán vasárnap nyilatkozatban fejezte ki reményét, hogy “a helyzet maradéktalanul és gyorsan tisztázható lesz, s eloszlat majd minden árnyékot, amely a konkrét személyre vagy az egyház intézményeire vetül”. A nápolyi érsekséget 2006 óta vezető Sepe bíboros együtt fog működni a vizsgálóbírákkal – áll a nyilatkozatban, amely ugyanakkor leszögezi, hogy körültekintő eljárásokra lesz majd szükség, tekintettel arra, hogy a Vatikán szuverén állam.

A perugiai ügyészség kölcsönös előnynyújtási és megvesztegetési ügyek egész hálózatát vizsgálja, köztük közmunkaszerződéseket, amelyek nagyobbrészt olyan kiemelkedő eseményekhez kapcsolódtak, mint a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) eredetileg Szardíniára tervezett csúcstalálkozója, a 2009. évi úszó világbajnokság, valamint a millenniumi ünnepségek.

A Perugiában indult vizsgálatok miatt május elején lemondani kényszerült Claudio Scajola az olasz jobbközép kormány gazdaságfejlesztési minisztere volt, s Silvio Berlusconi kormányfő egyik legszorosabb szövetségese volt. A bírósági vizsgálat szerint Scajola 2004 júliusában jóval piaci ár alatt – 600 ezer euróért – vásárolt meg egy luxuslakást Róma szívében, és az adás-vételt bonyolító közvetítőknek ezért kenőpénzt fizetett.

Néhány nappal később az ANSA olasz hírügynökség arról számolt be, hogy 350 megvesztegetett politikus, főtisztviselő és rendőrségi vezető nevét tartalmazza az a lista, amelyet még 2009-ben találtak vámosok egy olasz vállalkozó számítógépén. A listán a kedvezményezettek neve mellett szerepelnek a közbenjárásuk ellentételezéseképpen elvégzett munkák is. A névsort az olasz vámhivatal munkatársai egy olyan római vállalkozónak, Diego Anemonénak a számítógépén találták meg, akinek a nevét korábban már több korrupciós botránnyal – így Guido Bertolaso polgári védelmi parancsnok és Scajola ügyével – is kapcsolatba hozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik